Az MPE OCM munkatársai február 9-én a szerbiai Kishegyesre látogattak, hogy Isten üzenetével szolgáljanak a helyi gyülekezetben. Az alkalom gyermek foglalkozással kezdődött, ahol Gajdács-Leszkó Georgina az irgalmas szamaritánus történetéről beszélgetett a gyermekekkel, majd egy dalt is elénekelt a gyülekezetvezető kérésére.

A foglalkozás után alkalmunk nyílt kicsit kötetlenebb beszélgetésre a gyülekezet tagjaival. A nap további részében egy rövid dicsőítés után Sötét László tett bizonyságot, Surman László pedig az Igéből szolgált a híveknek. A Máté 4,1–11 alapján a nap fontos üzenete volt, hogy vigyázzunk az ördög kísértésére, és csak Istenre figyeljünk. Ne szolgáljunk két úrnak, nem lehet a mammonnak és az Úrnak szolgálni egyszerre.

A szolgálat végén Georgina elmondta saját bizonyságát, valamint énekelt még egy dalt, és alkalom nyílt arra is, hogy imádkozzanak a testvérek a rászorulókért, a betegekért. Mint ahogy minden alkalommal, ezen alkalom végén előkerült a szerb zászló is, és imádkoztak Szerbiáért, a szerb rendőrökért és vezetőkért.

Nagyon áldott alkalomban volt részük munkatársainknak, és örömmel tapasztalták Isten szeretetét és munkáját ezen a kis gyülekezeten.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »