pcsz-zakanyszek-20210614_05

Nehéz időket élünk, sok ember életkörülménye alaposan megváltozott. Ebben a helyzetben egy biztos pont van, ISTEN SZERETETE! Ez a szeretet folyamatosan munkálkodik a szívünkben, és látva, tapasztalva a kialakult nehézségeket, munkanélküliséget, a szegénység elmélyülését, megérlelődött bennünk az elhatározás, hogy tennünk kell valamit.

Kerestünk, kutattunk lehetőségek után, és így akadtunk rá a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által kiírt pályázatra, ami teljesen passzolt a mi elképzeléseinkhez, így megpályáztuk, és nyertünk. Ezáltal kerültünk kapcsolatba a szegedi TESCO-val, ahonnan a záráskor megmaradt kenyereket, péksüteményeket, zöldséget és gyümölcsöt becsomagolva, másnap korán reggel megkapjuk, majd azokat a szegény, éhező emberekhez eljuttatjuk. A rendszerint hajnalban megkapott élelmiszert a munkatársak és segítőik adott helyen és adott időben osztják szét a rászorulóknak. Ők már tudják a „menetrendet”, és várják is a segítséget. Szépen működik ez a dolog, mindenki megelégedésére.

A Zákányszéki SZERETETPONT adományozói tevékenységét gyakran hajléktalan, munkanélküli emberek is igénybe veszik, akiknek a szó szoros értelmében életmentő segítséget nyújtunk. A kapott élelmiszer a testüket, a pár jó és biztató szó a lelküket táplálja, ezért többen is csak így tudták átvészelni az idei telet az utcákon.

A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának, és az ott dolgozó munkatársaknak és önkénteseknek szívügye, hogy a körülöttük lévő emberek ne nélkülözzenek, és minél több rászoruló, éhes ember tudjon támogatást kapni. Ez az a hely, ahol sok szeretetből fakadó tevékenység történik!

A Zákányszéki SZERETETPONT koordinátora: Péter Pál; segítői: Bacsó Károly és Gyevi-Varga Gergő.

Péter Pál

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 20.
  • 2024. április 20. 10:00

    Esemény: II. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia

    Helyszín: Békés Városi Kulturális Központ, Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25, 5630 Magyarország

    A konferencia címe: „Széles helyet keress sátradnak!


     

  • 2024. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »