Egy édesanya kétségbeesésében telefonált SZERETETPONTUNKNAK. Elmondása szerint az életük rögösen alakult, így három kiskorú gyermeke nevelőszülőkhöz került. Szülőként felelősségteljesen törekszik az édesanya, mindent megtesz annak érdekében, hogy visszakaphassa gyermekeit. Munkahelyet keresett és dolgozott, hogy lakást tudjon vásárolni, és végül révbe ért. A lakás adott, de bútorozatlan. A krízishelyzet miatt hetekig nem tud dolgozni, mint családfenntartó nehéz helyzetbe került emiatt. A gyermekek hazajutása szabályokhoz kötött, ezért, hogy minél előbb magához ölelve tudhassa új otthonukban a családját, bizalommal fordult hozzánk.
Jelenlegi raktárkészletünkből tudtunk segíteni az egész családnak ruhaadománnyal, tartós élelmiszerrel, tisztítószer csomaggal, ágyneművel és huzatokkal, egy négy személyes kihúzható ággyal, bútorokkal, televízióval, szőnyegekkel, tűzhellyel és mosógéppel.
A felajánlásokért nagyon hálás a családanya minden támogató felé.
Isten áldja és védelmezze, mind a támogató, mind a rászoruló családokat is!
Szeretetpontunk hálásan köszöni az eddigi és az ez utáni felajánlásokat is!
„Együtt, szeretettel, hittel és becsülettel.
Bizalommal, nyitottsággal, összefogva kitartással!
Segíteni egymást!”
Nyékiné Sámi Edit