IMG_8700_0

Az MPE Országos Cigánymisszió által Békésen szervezett Közéleti Klub november 12-ei meghívott vendége D. Nagy József lelkipásztor volt. A szép számban megjelent érdeklődő közönséget ezúttal Fábián Márk Tamás, a Reményhír Alapítvány elnöke köszöntötte. Ő volt az est moderátora.

– Rendkívül egyszerű családból származom – kezdte mondandóját D. Nagy József lelkipásztor, majd folytatta: – Egy egyszerű asztalos mesterember és egy háztartásbeli asszony harmadik gyermekeként születtem 1964-ben itt Békésen. Bár szüleim eszes, okos emberek, de az akkori rendszer és a szűkre szabott lehetőségeik nem tették lehetővé, hogy értelmüknek megfelelően tanulhassanak. A városon kívül cseperedtem egy poros kis utcában, Oncsán. Később költöztünk be a családommal a Drága utcára. Sosem voltam hűtlen Békéshez, szülővárosomhoz, csak a tanulmányaim idején és az akkori rendnek megfelelően a katonai éveim alatt nem életem itt. Eleinte nem szerettem Békést, poros, unalmas, világvégi kisvárosnak láttam. Akkoriban azt mondtuk, hogy ide a levelet is a postás helyet a galamb hozza ki. Ma már nagyon hálás vagyok, hogy itt élhetek.

D. Nagy József később elmesélte, hogy először egy polgári szakmát tanult ki: esztergályos-marós lett, de ilyen munkakörben sosem dolgozott. A Szegedi Kis István Gimnáziumban érettségizett, majd felvételizett a műszaki egyetemre, ahol gépészmérnök diplomát szerzett. De ettől is távol került, néhány éves külkereskedői munkát követően végül a lelkészi pálya mellett döntött.

S, hogy mi a tulajdonképpeni munkája?

– Egyszerűen azt mondhatom, hogy lelkipásztorkodom: nagyon sokat megyek, beszélek, prédikálok, ezért vagyok, hogy törődjek embertársaimmal, meghallgassam problémáikat. Az Úr megbízásából egy békési keresztény gyülekezetet kezdtem el vezetni. Amióta keresztény, sőt keresztény vezető lehetek, azóta érzem magam szabadnak.

D. Nagy József a fórumon beszélt a családjáról is. Feleségével hat gyermeket nevelnek. Mint mondta, szülői hivatásuk életük nagy kihívása, és e folyamatban ők maguk is alakulnak, változnak.

– Számomra az a nagy kérdés, hogyan tudom az életnek a jó ízét megtartani. Isten jelenléte sokat jelent nekem. Mindennapomat betölti az ő jelenléte. Mindannyian Isten teremtményei vagyunk, ő alkot, átformál, bennünket. Ő az, aki mindent meg tud adni. De nem mindegy, hogy erre mikor, életünk melyik szakaszában jövünk rá – zárta gondolatait a mindig mosolygó D. Nagy József békési pünkösdi lelkipásztor.

Lakatos Gyula

Foto: Vári László

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 10.
  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések