„Ha újra meggondolom reménykedni kezdek” (Sir 3,21)
A 2021-es esztendő, több szempontból is fontos a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió életében. Először is azért, mert 1971. április 8–12. között – immár 50 évvel ezelőtt – jött létre…
A 2021-es esztendő, több szempontból is fontos a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió életében. Először is azért, mert 1971. április 8–12. között – immár 50 évvel ezelőtt – jött létre…
A Reményhír Intézmény óvodásai, iskolásai, szakképzősei, és természetesen a pedagógusok is támogatták a Békési Fiatalokért Egyesület „Madzagos csokigyűjtés” adománygyűjtő akcióját. Az összegyűjtött adományokat Durkóné Illés Bernadett intézményvezető adta át a szervezőknek, akik megtalálják a…
A zenével, a hangszerek szeretetével sok lelki húrt tudunk megpengetni. Nem is beszélve fejlesztő hatásukról. A gyermekek nagy örömmel fogadták új zeneterápiás foglalkozásainkat. Januártól óvodai életünk mindennapos részei lesznek Nelly…
December 6-án iskolánkba is ellátogatott a Mikulás, akit az alsósok verssel, énekkel köszöntöttek. Az egész nap az ünneplés jegyében telt. A piros sapkák segítségével kicsit a gyerekek is mikulásnak öltöztek,…
A közelgő szép karácsony alkalmából, a Pillangó csoportosok csatlakoztak a Kittlingerné Tóth Márta kórházlelkész általi „Készíts hófehér angyalkát” kezdeményezéshez, mellyel a Gyulai Pándy Kálmán Kórház COVID osztályának dolgozóit szeretnénk meglepni…
Jónás Amina, a Reményhír Intézmény 6.a osztályos tanulója alkotásával kiérdemelte a zsűri különdíját a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat által szervezett rajversenyen. A pályázatra 73 alkotás érkezett, így külön öröm, hogy iskolánk…
November 24-én megrendeztük az alsó tagozatosok őszi tanulmányi versenyét. Tanítványaink az irodalom, a nyelvtan, a matematika és a környezetismeret területén szerzett tudásukat mérték össze. Nagy izgalommal érkeztek, de öröm volt…
November 11. Márton nap, amihez mind a keresztény kultúrában, mind a mezőgazdasági életben sok hiedelem, legenda és népszokás fűződik. A Reményhír Intézmény németes csoportjai az elmúlt két hétben több órán…
Az alsó tagozatos gyerekeket izgalmas nyelvi feladatok várták a magyar nyelv napján. Kisfilm segítségével megismerkedtek ennek a napnak a fontosságával. Meghallgatták a határon túli gyerekek szavalatait. A vetélkedők játékossága, a…
25 évvel ezelőtt indult útjára a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziója, ennek kapcsán nagyívű rendezvény zajlott szerdán, a szervezet békési központjában. Minderről Surman László missziós igazgatóval beszélgetünk. Forrás: Behir.hu https://www.youtube.com/watch?v=7OuXmEoDxA0&t=2s&ab_channel=Behir.hu