pcsz-bekes-20210521_01

A Békési SZERETETPONT munkatársai az elmúlt időszakban bútorokat szállítottak Vésztőre. Volt, akit már korábban is támogattunk valamilyen adománnyal, és volt, aki most kapott először tőlünk segítséget.

 Az egyik adományátadás során az út másik oldalán egy nagyon rossz körülmények között élő férfire lettek figyelmesek a kollégák. A háza romokban állt, ő pedig egy összetákolmányolt „sátor” alatt üldögélt, ami még sátornak sem nevezhető, hiszen sem a széltől, sem a csapadéktól nem védi meg az alatta tartózkodó személyt.

Munkatársaim érezték és tudták, hogy azonnal segíteniük kell ezen az emberen, ezért odamentek hozzá beszélgetni, majd később visszaindultak a békési telephelyre. Másnap a kollégák első útja Vésztőre vezetett, hogy egy ágyat, két élelmiszercsomagot, egy fotelt és egy széket ajándékozzanak a szegény férfi számára.

Felfoghatatlan számunkra, hogy hogyan lehet ilyen körülmények között élni, de mégis ez a valóság. Legyünk hálásak azért, amink van, és ha módunkban áll, segítsük az elesetteket!

Ha Ön is szeretne segíteni adomány felajánlásával a rászorulókon,
akkor keressen bennünket bizalommal a 06-30-156-9443-as telefonszámon!

Várjuk a hívását és köszönjük, hogy támogatja munkánkat!

Balogh Andrea

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. augusztus 1.
  • 2025. augusztus 1. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2025. augusztus 1. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2025. augusztus 1. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. augusztus 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2025. augusztus 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2025. augusztus 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2025. augusztus 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2025. augusztus 1. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »