cross-shine

Isten, amikor megteremtette az embert, akkor készített neki egy tökéletes otthont, az Édent. Ennek a kertnek a gazdagsága mindent tartalmazott, amely az ember gondtalan, örömteli életéhez szükséges volt. Ez a gazdagság Isten szeretetének túláradó valóságát közvetítette az ember számára. Isten viszonzásként egyetlen dolgot kért:

A kertben lévő jó és rossz tudás fájának gyümölcséből ne egyen az ember!

Az ember tehát abban mutathatta meg Isten iránt való szeretetét, tiszteletét, ha ennek a fának a gyümölcséből, amely látszatra a legkívánatosabbak közé tartozott az édenben, nem eszik. Ádám, és Éva azonban nem tudtak ellenállni a kísértésnek, és engedetlenné váltak Isten parancsával szemben, ezért Isten kizárta őket az Édenből. Az ember életében megjelent a halál, mint az engedetlenségből származó bűn gyümölcse. A halál uralma azóta mérgezi a földet ahol élünk, és minden emberrel szemben fenntartja követelését. Isten az Ő szeretetéből ezért rendelt egy újabb fát.

Isten ma azt kéri az emberektől, hogy minden mást félretéve, ehhez az egy fához ragaszkodjanak, és így fejezzék ki a szeretetüket.

Ez a fa a KERESZT, amelyet 2000 évvel ezelőtt azért ácsoltak, hogy azon kivégezzék a Názáreti Jézust, akinek az áldozata megtörte az embert foglyul ejtő halál uralmát. Az embernek tehát van egy második esélye a haláltól való menekülésre. Ennek a kulcsa a keresztfa, amelyen Jézus Krisztus hordozta a bűneink büntetését, és a ránk kirótt ítéletet kifizetve, helyettünk és értünk meghalt. Húsvétkor, Jézus halálára, és feltámadására emlékezve, álljunk meg a keresztfa előtt, mert csak ott fejezhetjük ki tiszteletünket, szeretetünket a Megváltó előtt. Álljunk meg azért is, hogy ránk áradjon Isten szeretetének mindaz a gazdagsága, ami az Édenben megvolt, és amit a bűn okán elveszítettünk, de a kereszt által Isten kész újra odaadni nekünk.

Áldott ünneplést kíván a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió nevében,

Szentesi Zoltán
lelkipásztor

(A fotó csak illusztráció)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. február 13.
  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. február 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések