A sokszorozódásra épülő gondolkodásmód következményeként kilenc helyszínen indul bibliaiskolai képzés a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetekben 2024 januárjától. Erre a feladatra készítette fel az oktatókat a Cigány Módszertani és Kutató Központ szervezésében Szanazugban induló  tréningsorozat kétnapos állomása, amelynek fő témája az önismeret volt.

A Pünkösdi Cigánymisszió számára kezdetektől fogva fontos, hogy jól képzett, elkötelezett szolgálók tudjanak segíteni a gyülekezetbe járó testvéreknek, a folyamatos képzések ezt a célt szolgálják.

 „Fő célunk, hogy a gyülekezeti tagokból tanítványokat, majd tanítókat képezzünk, olyan embereket, akik elkötelezettek Isten királyságának építése mellett. A mostani képzés a közösségépítésre is alkalmas, ami azért is lényeges, mert a szolgálókat gyakran több száz kilométer választja el egymástól. Az, hogy az evangéliumot hirdethetjük és taníthatunk Istentől való kiváltságunk” – emelte ki Durkó Albert misszióvezető.

A Cigány Módszertani és Kutató Központ igazgatója, Surman László szerint nagyon fontos szerepe van a gyülekezetekben a tanítványozásnak, hogy a megtérés után valódi segítséget kapjanak az emberek.  

H. Kovács Judit a tréning vezetője kiemelte, hogy a program során az Istennel való kapcsolatukon keresztül fognak magukról tanulni a résztvevők. „Soha nem késő azzá válni, akinek Isten teremtett bennünket. Az önismeret megszerzéséhez fontos, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, a mostani feladatok egy része is erre irányul” – hangzott el a képzésen.  

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 26.
  • 2026. február 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2026. február 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 26. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2026. február 26. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2026. február 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2026. február 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2026. február 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2026. február 26. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2026. február 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »