cigany_nepismeret_pest-0008_0

2013. április 18-án rendezték meg Budapesten a X. Országos Cigány Népismereti és Tanulmányi Versenyt, melyre iskolánkból, a Reményhír Intézmény Eötvös jÓzsef Általános Iskolából egy 6 fős csapattal indultunk.

A versenyre már február óta készültünk. A jubileumi verseny alkalmából iskolánkat kérték fel a megnyitó műsor megrendezésére. A téma a cigányság múltja volt. A megnyitó után rétessel és sós sütivel vendégeltük meg a résztvevőket.

A verseny több részből állt. Egyéni elbeszélgetéseken kellett számot adnunk a cigányság múltjáról, kultúrájáról, hagyományiról. Híres cigány embereket kellett felismernünk képekről, majd egy verset vagy prózai művet kellett bemutatnunk. A csapatok egy-egy prezentációval mutatkoztak be a verseny végén. 12 iskola 40 tanulója vett részt a versenyen. Csapatunk a 4., 6., 7., 8., és 9. helyezéseket érte el. Mindannyian örültünk a szép eredményeknek. Külön öröm és dicsőség iskolánk számára, hogy a zsűri egyik tagja iskolánk egykori tanulója, Reszelő Zoltán (Dzsoni) volt.

A verseny után Csató Éva nénivel, Vári Laci bácsival és Békési Endre bácsival kirándultunk egy kicsit. Elvittek minket a Budai várba, a Városligetbe. Láttuk a Dunát és még fagyiztunk is. A nap végére kellemesen elfáradtunk.            

Nagyon jól éreztük magunkat és egy felejthetetlen élménnyel gazdagodtunk. Szeretnénk megköszönni Éva néninek, a sok fáradozást, felkészítést és azt, hogy részt vehettünk ezen a csodálatos versenyen.

Bozsányi Dzsenifer, 5.b osztályos tanuló

(Még több fotó az www.eotvosremenyhir.hu honlapon)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 19.
  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. április 19. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. április 19. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. április 19. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »