battonya-evangelizacio-2013-01

Battonyán tartott evangelizációt az MPE OCM gyülekezet plántáló csoportja 2013. szeptember 27-én, péntek délután, a helyi művelődési házban. A Cigánymisszió célja, hogy működőképes gyülekezetet keressen, erősítsen és indítson el. „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.” (Lukács 19,10)

Két héttel az alkalom előtt szórólapoztunk és plakátokat is helyeztünk el a település frekventáltabb részein, így kb. harminc ember vett részt a rendezvényen. Péter Pál, evangélista hirdette az örömüzenetet, és a vele érkezett gyülekezeti tagok zenei szolgálatot végeztek. Az Isten érintéséről beszélt, amely minden esetben változást eredményez az ember lelkében és testében is. A Bibliában arról is olvasunk, hogy éppen őt érintette meg egy asszony, aki hosszú szenvedés után végre meggyógyult a rettenetes betegségéből.

A jelenlévőket mélyen megérintette ez az üzenet. Kiderült, hogy többen szenvednek különféle betegségekben. Elhitték, hogy eljött a gyógyulás ideje. Ezt mondták: „Ha elhihetjük mindazt, amit Jézus akkor tett, az most is megtörténhet a mi életünkben”. Sokan sírtak és megkérték Péter Pált, hogy imádkozzon értük. Szinte minden ember békességgel, megnyugvással ment haza otthonába.

Az első alkalom Battonyán azt láttatja velem, hogy az emberek éheznek az Isten igéjére és bizony képesek arra, hogy higgyenek a változásban, gyógyulásban, megújulásban, és Annak, aki mindezt elhozhatja fiában, Jézusban. „Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.” (Jn 4,35/b)

V. M.

battonya-evangelizacio-2013-02

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések