Augusztus 26-án, Békéscsabán Surman László lelkipásztor, az MPE OCM vezető presbitere vezetésével csoport alkalomra került sor. Az alkalom elején zenei dicséretek hangoztak el, amelyek arra szolgáltak, hogy a csoport tagjai kifejezzék imádatukat Isten felé.

Antóni Pál, a Pünkösdi Teológiai Főiskola másodéves hallgatója, a Példabeszédek 4. fejezetéből szólt bátorító szavakat a csoporthoz. Figyeljünk Isten szavára, és tartsuk szemünk előtt beszédeit, ezáltal is megőrizzük a szívünket. Két út van előttünk, és minden ember számára két út adatott, ez pedig a keskeny és a tágas út. A keskeny út, az életre vezet, egyenesen Jézushoz, a tágas út pedig a halálra, és pokolba vezet. Mi melyik úton járunk? Ne térjünk le a keskeny útról!

Surman László a Máté 28. fejezetéből beszélt, ahol megemlítette, hogy Magdalai Mária, és Mária (Jakab anyja) elindultak Jézus sírjához, hogy megnézzék a sírt, viszont megdöbbenésükre azt látták, hogy egy angyal jött le közéjük, és az őrök, akik azzal lettek megbízva, hogy Jézust őrizzék az angyalt látván el kezdtek reszketni a félelemtől és olyanok lettek, mint a halottak. Az angyal ekkor így szólt Máriáékhoz: „Ti ne féljetek!”. Így hát, ez az üzenet számunkra is: Ne féljünk! Az az ember fél, akinek nincs Isten a szívében.

Egykor a mi szívünkben is uralkodott félelem, de ez addig volt csak lehetséges, ameddig nem tettük Úrrá a szívünkben Jézust. Ma már nem a félelem uralkodik a szívünkben, hanem Jézus, akiben szeretet, öröm és békesség van.

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
pcsz-20200924_03
Ismét tudtunk segíteni

Fiatalok kértek segítséget a Békési SZERETETPONTTÓL, hogy előrébb jussanak és boldoguljanak a mindennapokban. Sok hátrányos helyzetben élő családapa és családanya fáradozik nap, mint

Elolvasom »