1

Békésen rendezték meg a Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetség II. Konferenciáját. A szeptember 14-15 közötti találkozóra még Ausztráliából és az Amerika Egyesült Államokból is érkeztek vendégek.

A Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetség 2009-ben Budapesten azzal a céllal alakult meg, hogy hitbeli és lelki közösségként tömörítse a szerte a világban élő magyar nyelvű pünkösdi keresztényeket, segítse nyelvük és hitük megtartását, az evangélium terjedését a magyarság körében – ismertette a konferencia sajtótájékoztatóján Pataky Albert, a Magyar Pünkösdi Egyház, egyben a Magyar Evangéliumi-Pünkösdi Világszövetség elnöke. A szervezet első konferenciáját két évvel ezelőtt Aradon tartották. Az első magyarországi találkozásuknak helyszínéül azért választották Békést, mert itt két pünkösdi gyülekezet jól működik együtt, és ez a szervezésben óriási segítséget jelentett – válaszolta lapunk kérdésére Pataky Albert. Hozzátette, a Világszövetség erdélyi tagjai is kérték, hogy lehetőleg a román határ közelében kerüljön sor a találkozóra. Harmadik indok, hogy Békés, mint a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának a központja, és mint egyházi intézmények fenntartója, mintaként szolgál a többi gyülekezetnek.

Ki vagyok én? Mózes eme, az Ószövetségben olvasható kérdésére kereste a választ a konferencia, melyre mintegy 400 személy jött el. Azt próbálták körüljárni előadásokon és kisebb körökben folytatott beszélgetéseken, hogy hogyan tölthetik be feladatukat, elhívásukat a magyar társadalomban, és a világ keresztényeinek tengerében.

Beszámoltak a határon túli pünkösdi közösségek képviselői. Csontos József, az Erdélyi Magyar Pünkösdi Hitközség elnöke elmondta, hogy mintegy 40 gyülekezetben közel kétezer magyar nyelvű pünkösdi hívő között folytatják munkájukat. Bíró Pál a Teljes Evangéliumi Magyar Gyülekezetek Nemzetközi Szövetsége elnökeként az észak-amerikaiak körében végez szolgálatot: egymástól óriási távolságokra pásztorolja a mintegy tucatnyi egyesült államokbeli és kanadai gyülekezetben a híveket. Szóba került továbbá a vajdasági és felvidéki magyar pünkösdiek közötti munka is, valamint megtudhattuk, hogy néhány misszionáriusuk Afrikában dolgozik. Elsősorban Kongót tekintik célterületnek, ahol segélyezési és orvosi munkát folytatnak, iskolákat tartanak fenn.

A pünkösdi egyház Magyarországon az elmúlt néhány évben lett intézményfenntartó, jelentős karitatív szolgálatot folytató szervezet, melyet Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a világkongresszust köszöntő levelében is kiemelt és megköszönt. Az első nap zárásaként megtartott nagyszabású istentiszteleten megjelentek a város vezetői, továbbá az ökomenikus együttműködés jegyében a helyi gyülekezetek vezetői is. Izsó Gábor polgármester meleg szavakkal köszöntötte a városba látogatókat, akik sikeres kétnapos konferenciát követően távoztak Békésről.

Szegfű Katalin

Fotó: Gazsó János (Békési Újság)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. június 1.
  • 2023. június 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2023. június 1. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2023. június 1. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2023. június 1. 18:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2023. június 1. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2023. június 1. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. június 1. 19:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2023. június 1. 19:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2023. június 1. 19:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2023. június 1. 19:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Határok nélkül Mátészalkán

Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő

Elolvasom »
Isten tervei a cigánysággal

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »