sarszentlorinc_2014_01

A Magyar Pünkösdi Egyház békési székhellyel működő Országos Cigánymissziója is részt vett a „Közös asztal” táborban, melyet idén Sárszentlőrincen rendeztek meg. A Tolna megyei településen él a tábor kitalálója és fő szervezője Bakay Péter lelkész, a Magyarországi Evangélikus Egyház cigánymisszióért felelős referense. Az évek óta – mindig más helyszínen – megtartott találkozás célja, hogy közös asztalhoz ültesse a cigányság körében missziós folytató lelkészeket, valamint roma és nem roma híveket.

Békésről Surman László és Lakatos Gyula, a pünkösdi cigánymisszió munkatársa mellett részt vett a rendezvényen Varga Mihály, aki igemagyarázattal szolgált, és Antóni Pál teológiai hallgató, aki gitárjátékával színesítette a rendezvényt.

Surman László és Lakatos Gyula verseikből adtak elő néhányat és közben költészetükről, szolgálatukról, cigány identitásukról beszéltek a mintegy ötven megjelentnek a sárszentlőrinci evangélikus gyülekezeti házban, egy igazán patinás templom közvetlen közelében tartott alkalmon. Elhangzott, a cigánymissziós szervezet küldetése abból a hitből fakad, hogy a cigányság áldásává fog válni a magyarságnak, sőt az egész elvallástalanodó Európának és a világnak. A cigányok kultúrájukból adódóan nyitottak a hitre, és ha istenhitük megváltozott életvitellel és munkamorállal társul, akkor igazán hasznos tagjai lehetnek a társadalomnak.

Varga Mihály, aki a mindennapokban Békés megyei cigány közösségekben végez igehirdetői szolgálatot, sárszentlőrinci bibliatanulmányozása során az isteni törvényről, a cselekvő szeretet krisztusi parancsáról beszélt.

Szegfű Katalin

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. február 6.
  • 2025. február 6. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2025. február 6. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. február 6. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2025. február 6. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Demecseri istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »