Nyírvasváriban a korábban Vasvári Pál néven működő általános iskolában a diákoknak 2023. szeptember 1-től lehetőségük nyílt pünkösdi hit és erkölcstan órára járni. A tanórákat Gaálné Rézműves Margit hitoktatói asszisztens vezeti. Kicsik és nagyok osztályfokuk szerinti csoportokban ismerkednek a Bibliával, Isten teremtő munkájával Jézus Krisztus megváltásával, az Evangéliummal.

A Nyírvasváriban működő Pünkösdi Cigánymissziós Gyülekezetnek, 2023. december 17-én, az iskolai hittanos gyerekek cigány betlehemes műsorával kedveskedtek. A műsor különlegességét az adta, hogy a gyerekek a szöveget cigány nyelven tanulták meg és adták elő, a gyülekezet nagy örömére. Nem titkolt célja hitoktatói asszisztensünknek, hogy a legkisebbekkel is megismertesse második anyanyelvüket, a cigány nyelvet, ennek érdekében a hit és erkölcstan órákon is gyakran cigányul beszélgetnek, az iskola, a gyerekek és a szülők legnagyobb örömére.

A karácsonyi betlehemes műsor József és Mária szálláskeresését, a Megváltó születését és a három királyok látogatását mutatta be. A műsor végén, öröménekléssel és táncolással örvendeztették meg a gyerekek a felnőtteket.

Te del o Dél sukár krécsuno szakonészké!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. február 25.
  • 2024. február 25. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2024. február 25. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2024. február 25. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2024. február 25. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2024. február 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2024. február 25. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »