CMHM könyvborító

MEGHÍVÓ

Tisztelettel meghívjuk Önt és munkatársait a Cigány Módszertani és Kutató Központ gondozásában megjelenő „Cigánymissziós mozgalmak hatása Magyarországon”című könyv bemutatásának alkalmából szervezett szakmai konferenciára.

A konferencia, mint ahogyan a könyv is, a Cigány Módszertani és Kutató Központ (CIMOK) munkatársai által éveken át a cigány emberek között végzett kutatás eredményeit mutatja be.

A konferencia védnökei:

–   ALAPVETŐ JOGOK BIZTOSÁNAK HIVATALA – A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ NEMZETISÉGEK JOGAINAK VÉDELMÉT ELLÁTÓ BIZTOSHELYETTESSÉG

–          ALIANSZ MAGYAR EVANGÉLIUMI SZÖVETSÉG

Konferencia időpontja: 2015. április 23., csütörtök, 10:00 – 16:00

Helyszín[1]:    Párbeszéd Háza – Pázmány Péter Konferenciaterem

(1085 Budapest, Horánszky u. 20.)

A könyvbemutatóval egybekötött konferencián előadást tart a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió (MPE OCM) vezetője, a CIMOK alapítója, Durkó Albert, valamint a könyv társszerzői, Gyetvai Gellért és Rajki Zoltán.

plenáris ülésen előadást tart az EMMI Szociális Ügyekért és Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága képviseletében Langerné Victor Katalin Helyettes Államtitkár Asszony, továbbá a szociológiai, szociálpolitikai és az egyházi missziói szervezetek, intézmények vezetői[2].

A délutáni szekció ülések keretében diskurzusokat folytathatunk még a cigánymisszió társadalmi felelősségéről, az egyházak cigánymisszióinak együttműködéséről, szükségességéről, és a jövőbeni lehetőségeiről.

A könyvbemutatóval egybekötött konferencián való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Kérjük, ha többen jelentkeznek egy szervezettől, szíveskedjenek valamennyien regisztrálni. Felhívjuk figyelmét, hogy a jelentkezéseket annak beérkezési ideje szerint tudjuk figyelembe venni.

Tisztelettel kérjük, hogy részvételi szándékát 2015. április 20., hétfő, éjfélig jelezze, melyet egyszerűen, a következő linkre kattintva tehet meg:

http://www.cimok.hu/regisztracio_20150423

Durkó Albert, MPE OCM Misszióvezető

H. Kovács Judit, CIMOK igazgató

[1] Tájékoztató a közeli parkolási lehetőségekről: Pollack Mélygarázs (VIII. ker. Pollack Mihály tér), vagy az Europeum Mélygarázs (1088 Budapest, József körút 5.)

[2] A konferencia programja a http://www.cimok.hu/konf20150423program honlapunkon is elérhető.

(Az előre nem látható befolyásoló tényezők miatt programváltozás előfordulhat.)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. szeptember 26.
  • 2023. szeptember 26. 15:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. szeptember 26. 19:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Odaszánás

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »