Szeptember 3-án, Csorváson is csoportalkalomra került sor, ahol éneklés, rövid bátorítás és Igéből való tanítás hangzott el.

Flóra Zoltán a Pünkösdi Teológiai Főiskola másodéves hallgatója elmondta megtapasztalását az Ő hitével és anyagi életével kapcsolatosan. Kiemelte, hogy mindig, mindenkor bízni kell Istenben, még ha a helyzetünk és a körülményeink nem is ezt mutatják! A saját életében is erre jött rá, amikor is felmerült benne a kérdés: Hogyan lesz tovább? De az Igéből hitet nyerve, arra jutott, hogy nem kell kérdezni, mit együnk és mit igyunk, vagy hogyan ruházkodjunk, mert mindezekre tudja az Úr, hogy szükségünk van és megadja nekünk.

Antóni Pál szintén teológiai hallgató az I. Mózes 6. fejezetéből az engedelmességet hangsúlyozta. Noé engedelmes volt Istennek és megmenekült családjával együtt. Ezért vizsgáljuk meg a saját életünket, hogy valójában mi mennyire is vagyunk engedelmesek Istennek? Ha engedelmesek vagyunk, akkor nekünk is ebben a megmenekülésben lehet részünk, a Názáreti Jézus Krisztusba vetett hit által.

Surman László, az MPE OCM vezető presbitere a Máté 24. fejezetéből beszélt, ahol többek között azt láthatjuk, hogy a tanítványok mutogatták Jézusnak a templom épületeit. Azt figyelhetjük meg, hogy a tanítványok abban gyönyörködtek, ami a szemük előtt volt. Jézus válasza pedig az volt, hogy „nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának”. Az üzenet a mi számunkra ebből az, hogy ne a földi dolgokban gyönyörködjünk, és ne ezekben bízzunk, hanem Jézusban, aki bár most láthatatlan számunkra, de mi hisszük, hogy Ő van és létezik.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. július 21.
  • 2026. július 21. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. július 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át.

Elolvasom »
Hálaadó ünnepi alkalom Mezőberényben

Az MPE OCM Mezőberényi Új Reménység Gyülekezete, temploma megnyitásának egy éves évfordulóját evangelizációs istentisztelettel ünnepelte. A közösség tagjai és vendégei együtt adtak hálát Isten vezetéséért és az elmúlt év áldásaiért.

Elolvasom »