A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió demecseri gyülekezete augusztus 8-án hálaadó nappal egybekötött bemerítési istentiszteletet tartott a helyi Reményhír Közösségi házban. Az ünneplő gyülekezetet Szentesi Zoltán vezető presbiter köszöntötte, majd a zenés dicsőítés után Surman László vezető presbiter igehirdetése következett, melyben a bemerítés lényegéről beszélt. Ezután került sor a bemerítésre, amikor is öt nő és egy férfi tett tanúbizonyságot hitéről. Ezt követően az újonnan bemerítettek úrvacsorai közösségben vettek részt, e szolgálatot Rézműves Mihály végezte. Az alkalom záróakkordjaként közös ebédre került sor.

Az itt lévő embereket figyelve a kegyelem szó jutott eszembe. Szemükben szeretet, öröm és alázat tükröződött. Láttam, hogy ezek az emberek már nem elsősorban magukért, hanem sokkal inkább embertársaikért, az egész magyar társadalomért imádkoznak őszinte hittel. Nos, amennyire megdöbbentett ez a szemlélet, annyira felemelő érzés volt találkozni a hit által megváltozott életű cigány emberekkel.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. július 21.
  • 2026. július 21. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. július 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. július 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át.

Elolvasom »
Hálaadó ünnepi alkalom Mezőberényben

Az MPE OCM Mezőberényi Új Reménység Gyülekezete, temploma megnyitásának egy éves évfordulóját evangelizációs istentisztelettel ünnepelte. A közösség tagjai és vendégei együtt adtak hálát Isten vezetéséért és az elmúlt év áldásaiért.

Elolvasom »