A Világosság elűzi a sötétséget!

Amikor eljött az idő teljessége, kibocsátotta Isten az Ő Fiát. Szólt az Isten testet öltött Fián keresztül. Lejött a Fény a földre, belépett a Világosság a sötétségbe. Jézus nem fényhordozóként jött, hanem Ő maga a Világosság. És “a nép, amely a sötétségben járt, lát nagy világosságot. A halál árnyékában lakókra fény ragyogott fel.” A Sötétség nem állhat meg Isten Örök Fénye előtt. Igen, lehet most sötétség van az életünkben, nem tehetünk úgy, mintha nem lenne, de Isten kivezet belőle. Biztos lehetek benne, hogy velem van, és szétszórja a sötétséget és megtöri a homályt. Ézsaiás azt mondja: ” Féltő szeretetének tüzeáltal az Örökkévaló, a Seregek Ura viszi ezt véghez.”

Mindent megtesz, ami szükséges ahhoz, hogy kihozzon a sötétségből; hogy reményt nyújtson bánatodban, függőségedben, kétségbeesésedben, félelmedben és szorongásodban. Megszenvedte depressziódat, szomorúságodat, magányodat. Testet öltött, hogy felvegye a bűntudat, az önsajnálat és a félelem sötétségét.  Fénycsóvaként berobbant a sötétségünkbe, és ennek a fénynek a nagysága új életet hozott nekünk.

János 1: 3-4″… Õ benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága. És a világosság a sötétségben fénylik”

Áldott húsvéti ünnepeket!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. április 11.
  • 2026. április 11. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. április 11. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. április 11. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. április 11. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. április 11. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. április 11. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. április 11. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. április 11. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. április 11. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések