Az aktuális kérdések megvitatásán túl tisztújításra is sor került a Magyar Pünkösdi Egyház V. Egyházkerületének tanácsülésén az MPE OCM békési központjában.

Az ülésen a dicsőítések után Durkó Albert hirdetett igét, központi üzenetként megfogalmazva, hogy be kell töltekeznünk Szent Szellemmel ahhoz, hogy Isten tudjon használni minket, ehhez azonban gyakran várakozásra van szükség, amit el kell fogadniuk a híveknek.  A tisztújítás keretében a jelenlévők egyhangú döntése alapján megválasztották egyházkerületi vezetőnek  Durkó Albertet és egyházkerületi vezető-helyettesnek Surman Lászlót, majd pedig az aktuális feladatokról, – különös tekintettel a menekültek befogadása során végzett munkára – hallhattak beszámolót a jelenlévők. A misszió a kezdetektől fogva szolgál az Ukrajnából érkező menekültek felé, az elmúlt hónapokban több száz főt fogadtak az erre a célra átalakított közösségi házakban. A szervezet munkatársai a nehézségek ellenére igyekeznek ajándékként tekinteni a rászorulókra, több pozitív példa is elhangzott ennek a hozzáállásnak a gyümölcseiről.

Mint az a tanácskozáson is megfogalmazódott a gyakorlati segítségnyújtáson túl fontos feladat a lelki támogatás nyújtása, ugyanakkor egyfajta missziós lehetőség is a menekültek felé való szolgálat.  Az Országos Cigánymissziónak lehetősége nyílt arra, hogy a gyerekekkel szakemberek foglalkozzanak, pszichológusok, szociális területen dolgozók, és pedagógusok tartanak rendszeres foglalkozásokat a menekültszállásokon. A jövőbeni célok között szerepel, hogy három éven belül a cigány egyházkerületben megduplázódjon a gyülekezetek száma, folyamatosak lesznek képzések, amelyek hozzájárulnak az evangelizációs feladatok kiterjedéséhez is.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 14.
  • 2025. május 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések