Az országos presbiteravatás után a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó Eleki Teljes evangéliumi Gyülekezet presbitereit avatták fel ünnepélyes keretek között augusztus 26-án. A jövőben három letett életű szolgáló tölti be a vezetői feladatokkal járó tisztséget a gyülekezetben.

A presbiteravatással mérföldkőhöz érkezett a hetvenöt éve működő eleki gyülekezet élete. A közösség fontos szerepet tölt be a város életében, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ünnepségen Berki András az MPE OCM hitéleti misszióvezető – helyettesének köszöntője után Kecskés Andrea Elek város alpolgármestere is üdvözölte a jelenlévőket. A Pünkösdi Cigánymisszió céljaként tűzte ki, hogy a szervezethez tartozó gyülekezetekben presbiterek lássák el az irányítói feladatokat, a misszióban fontosnak tartják, hogy jól képzett vezetők, szolgálók végezzék a munkájukat.

Elsődleges célunk, hogy minden embert elérjünk az evangéliummal, a gyülekezetekbe járó emberek mindegyike pedig szolgálatot kapjon. Ki kell mennünk az emberek közé, hirdetnünk számukra, hogy a megoldás az élet problémáira Jézus Krisztusnál van. Isten a magvetés szolgálatát bízta mindenkire” – emelte ki Durkó Albert misszióvezető, aki igehirdetéssel szolgált a megjelentek felé.

Felavatásuk után a jövőben az eleki Teljes Evangéliumi Gyülekezetben hárman fogják ellátni a presbiteri feladatokat. Sötét László, Lakatos Zsuzsanna, és Flóra Gyula mindhárman hosszú ideje letett életű, hűséges szolgálóként végzik feladatukat a közösségben. Az esemény jelentőségét és a kinevezett tisztségviselők személyét Krizsanyik Győző a Békési Kegyelem Gyülekezet, és Sötét Arnold a szabadkai Krisztus Evangéliuma Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora is méltatatta. Surman László az eleki gyülekezet lelkipásztora zárszavában az elődök munkája előtt is tisztelgett, kiemelvén, hogy a közeljövőben egy dolgozat formájában is megjelenik majd a közösség történetének összefoglalója. Az ünnepi programon a Békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csoportjának szolgálata maradandó élményt nyújtott a jelenlévőknek.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »