Az országos presbiteravatás után a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó Eleki Teljes evangéliumi Gyülekezet presbitereit avatták fel ünnepélyes keretek között augusztus 26-án. A jövőben három letett életű szolgáló tölti be a vezetői feladatokkal járó tisztséget a gyülekezetben.
A presbiteravatással mérföldkőhöz érkezett a hetvenöt éve működő eleki gyülekezet élete. A közösség fontos szerepet tölt be a város életében, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az ünnepségen Berki András az MPE OCM hitéleti misszióvezető – helyettesének köszöntője után Kecskés Andrea Elek város alpolgármestere is üdvözölte a jelenlévőket. A Pünkösdi Cigánymisszió céljaként tűzte ki, hogy a szervezethez tartozó gyülekezetekben presbiterek lássák el az irányítói feladatokat, a misszióban fontosnak tartják, hogy jól képzett vezetők, szolgálók végezzék a munkájukat.
„Elsődleges célunk, hogy minden embert elérjünk az evangéliummal, a gyülekezetekbe járó emberek mindegyike pedig szolgálatot kapjon. Ki kell mennünk az emberek közé, hirdetnünk számukra, hogy a megoldás az élet problémáira Jézus Krisztusnál van. Isten a magvetés szolgálatát bízta mindenkire” – emelte ki Durkó Albert misszióvezető, aki igehirdetéssel szolgált a megjelentek felé.
Felavatásuk után a jövőben az eleki Teljes Evangéliumi Gyülekezetben hárman fogják ellátni a presbiteri feladatokat. Sötét László, Lakatos Zsuzsanna, és Flóra Gyula mindhárman hosszú ideje letett életű, hűséges szolgálóként végzik feladatukat a közösségben. Az esemény jelentőségét és a kinevezett tisztségviselők személyét Krizsanyik Győző a Békési Kegyelem Gyülekezet, és Sötét Arnold a szabadkai Krisztus Evangéliuma Pünkösdi Gyülekezet lelkipásztora is méltatatta. Surman László az eleki gyülekezet lelkipásztora zárszavában az elődök munkája előtt is tisztelgett, kiemelvén, hogy a közeljövőben egy dolgozat formájában is megjelenik majd a közösség történetének összefoglalója. Az ünnepi programon a Békési Kegyelem Gyülekezet dicsőítő csoportjának szolgálata maradandó élményt nyújtott a jelenlévőknek.
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 1 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 1](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/1-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 2 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 2](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/2-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 3 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 3](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/3-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 4 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 4](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/4-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 5 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 5](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/5-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 6 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 6](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/6-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 7 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 7](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/7-300x169.jpg)
![Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 8 Elkötelezett szolgálók az eleki presbiterek 8](https://remenyhir.hu/wp-content/uploads/2023/08/DSC01632-1-300x169.jpg)