A Magyar Pünkösdi Cigánymisszió Segítő Szolgálata a múlt év végének közeledtével újra megválasztotta a 2017-es év szociális gondozóját. A Segítő Szolgálat munkatársai közül, akik naponta az idősek ellátásában, házi segítségnyújtásban mutatnak felebaráti, önzetlen szeretetet nehéz kiválasztani azt, aki az adott évben kiemelkedett kollégái közül. De Istennek hála, azzal a válogatott gárdával, ha szabad így fogalmaznom, amivel a Segítő Szolgálat együtt dolgozik a rászorulók mindennapjainak könnyebbé tételén, sok olyan személyt találni, aki feladatvégzése közben kiérdemli a fent említett címet. Ilyen volt, Szeifert Imréné Csilla, az egri telephely gondozónője. Hadd álljon itt a következőkben vezetőgondozójának jellemzése:

Szülőfalujában az Ő szervezésének köszönhetően indult el az idősellátás Segítő Szolgálatunkon keresztül. Azóta 5 gondozónk tevékenykedik a településen. Ez a növekedés az Ő szeretettel és körültekintően végzett munkájának a gyümölcseként is értékelhető, hiszen úttörőként jó példát mutatott, ezért jó hír terjedt el rólunk. (Berkiné Erdélyi Júlia)

Kedves munkatársunknak ezúton is még egyszer gratulálunk az Év gondozója-díj elnyeréséhez! Előttünk, a Segítő Szolgálat előtt egy újabb év áll. Egy újabb kihívásokkal és újabb áldásokkal teljes esztendő. Reményteljesek vagyunk, tudjuk, hogy a végzett munka nem hiábavaló és mennyei erőt kapunk annak elvégzéséhez!  

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
ket-het-egy-mese-2021-2-300x225-1
Kitartó olvasók a Reményhírben

A Püski Sándor Könyvtár által meghirdetett Két hét egy mese/novella pályázatba az idén is bekapcsolódtak intézményünk tanulói. A legkitartóbbak kéthetente az összes forduló feladatlapját megoldották.

Elolvasom »
NemethLaszlo-dij-2021-1-borito
Németh László-díj Vári Lászlónak

Vári László, iskolánk nyugalmazott pedagógusa, a pedagógusnap alkalmából Németh László-díj-ban részesült. A kitüntetést az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Dr. Kásler Miklós miniszter adományozta. Az ünnepi átadás 2021. június

Elolvasom »