ezazanap_2017_01

Május 27-én az „Ez Az A Nap”-hoz kapcsolódó Missziós Expón a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió is képviseltette magát.

A nap folyamán jó volt megtapasztalni a keresztények egységének előremozdulását. Jó volt hallani a mozgósító erejű, az evangélium értékeit is hitelesen közlő keresztény dicsőítéseket, de a legjobb az volt, hogy idén ismét lehetőségünk nyílt arra, hogy bemutassuk missziónk szervezeteit és beszéljünk céljainkról. Elérni, segíteni, támogatni!

Kiadványaink, könyveink, bemutatkozó kisfilmünk és személyes bizonyságaink minden érdeklődő felé tökéletesen szemléltette Istentől való elhívásunkat! Ahogy hisszük, úgy hirdettük is az expón az Istentől kapott látást, a 325 000 cigány ember megtérését és gyülekezetbe való beépülését. Módszertani füzetünk, melynek címe, Kézikönyv a cigányok közti szolgálathoz nagyon jó beszélgetési alap volt, főleg az oktatást érintő nehézségekről, megoldásokról esett szó. Hisszük, hogy a Jézus Krisztussal való közösségben megvan az eredményesség ígérete bármekkora hátrányok leküzdésére, mert „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” Fillipi 2:13

Orbán Ildikó

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 16.
  • 2025. július 16. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. július 16. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Nagyari istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »