Tóth Sándor, Berettyóújfaluban élő ellátottunk, félévszázados festészeti tevékenységének elismeréseként Holló díjban részesült. A díjátadás helyszínének Hencidát, szülőfaluját jelölte meg, mivel 75 éves életútjából 33 évig Hencidán élt. Itt töltötte gyermek- és ifjú korát, itt volt pályakezdő pedagógus. Innen indult az európai kultúra színhelyeinek megismerésére Rómába, Párizsba stb.

A díjátadó és kiállítási ünnepségre 2013. június 28-án került sor Az MPE OCM Segítő Szolgálat hencidai telephelyének dísztermében. A résztvevőket Szémán László, Hencida polgármestere köszöntötte. A kiállítást Dr. Matolcsi Lajos, címzetes egyetemi docens nyitotta meg. A Holló László díjat Dr. Ujváry Zoltán professor emirátus, a Debreceni Egyetem nyugalmazott tudós professzora, a kuratórium elnöke nyújtotta át, Erdei Sándor, újságíró-költő kuratóriumi tag jelenlétében.

Az ünnepségen megjelent Muraközi István, Berettyóújfalu polgármestere, Dr. Vitányi István, országgyűlési képviselő, valamint volt tanítványai, kortársai, szomszédai és különböző településekről érkezett vendégek.

A bensőséges hangulatú díjátadó-tárlatmegnyitó esemény végén Tóth Sándor művész úr megköszönte a megtiszteltetést a jelenlevőknek. Külön megköszönte Szűcs Lajos telephelyvezetőnek,- mint házigazdának – a kiállítás sikeres lebonyolításában való közreműködését.

Szűcs Lajos telephelyvezető virágcsokorral, valamint szeretetvendégséggel köszöntötte kedves ellátottunkat és feleségét, gratulált a kitüntetéséhez, és kifejezte jókívánságait a szolgálat nevében.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 14.
  • 2025. május 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések