20140212_remenyhid_filmvetites_12

Kulturális és közösségi rendezvénysorozatában, ezúttal Film Klubra invitálta a békésieket a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió. A január 20-i rendezvény a „Remény – Híd” – Békésen élő hátrányos csoportok felzárkóztatása című projekt keretében valósult meg. A Szeretetnepper című filmvetítésén több mint 50 fő vett részt és beszélgetett a vetítés után annak tartalmáról.

A Szeretetnepper egy roma ikerpár – egy maffiavezér és egy lelkész – történetének feldolgozása. Élettörténetük nem mindennapi módon volt látható. Egy intézetből indulnak, majd kettéválik az útjuk. A film az önzetlen szeretet mélységét mutatja be megrázó módon… Az intézetben felnőtt roma ikerpár eltávolodik egymástól, miután egyiküket beszippantja az alvilági élet. A „Kis Corleone” egyre agresszívabban tör a hatalomra, és minden eszközt megragad, hogy ő legyen a kerület ura. Belülről azonban magány és félelem emészti, amit további rémtettekkel kompenzál. Fivére eközben a helyi utcagyerekek körében végzett eredményes felkaroló munkájával szerez elismerést, és a családalapításon töri a fejét. Egy éjszaka azonban a két testvért tragikus körülmények között sodorják egymáshoz: Kis Corleone lelkén két gyilkosság szárad, és nyomában vannak a rendőrök. Testvérének pedig egy pillanat alatt kell döntést hoznia… vállalja helyette a büntetést.

A történet valójában nem csak a romákról szól, hanem minden emberről. Ez a történet ugyanúgy megállja bármely népcsoportban a helyét.

A film megtekintésével bepillantást nyerhettünk a felemelkedés rögös útjába, és a lecsúszás síkos útveszőjébe is, bár a fő csapásirány más.
A film az önzetlen szeretet mélységét mutatja be megrázó módon. Olyan mélységet, amit elmondani nem lehet. Vagy megtapasztalod, vagy egy ilyen műalkotáson keresztül tudod érzékelni. A keresztény emberek viszont tudják, hogy még ennél is mélyebb és önfeláldozóbb szeretet az, amit Istentől kapnak nap, mint nap.

Surman László cigány lelkész, az est folyamán, mint moderátor elemezte a filmet a jelenlevők legnagyobb örömére. – A film egyik fő üzenete mindannyiunk számára, hogy ki lehet törni abból a helyzetből, amibe kerültünk, hibás szocializálódásunkból. Meg kell próbálni szembenézni, és kitörni, hogy ne ilyen életben legyen részünk. Mindenki maga dönti el, hogy milyen életet választ, kihez fordul, és kit hív segítségül. Értékelte a látottakat Surman László lelkész. A program végén a jelenlevők kötetlen beszélgetés keretében oszthatták meg egymással a látottakat és hallottakat.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. december 21.
  • 2024. december 21. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. december 21. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Kótaji istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk,

Elolvasom »