fokuszbanagyermekek

A leghátrányosabb helyzetű településeken élő gyermekek esélyeinek növelése, életkörülményeinek javítása a célja annak a pályázatnak, amelyet a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió megvalósít Kömlőn a Felzárkózó települések című programmal párhuzamosan.  A projekt keretében egyszerre több irányba végzik a munkatársak a segítségnyújtást.

A Fókuszban a gyermek program feladatai sokrétűek, a misszió munkatársai az élet számos területén igyekeznek támogatást nyújtani a kömlői rászorulóknak.

Szeptemberben építőanyagra és élelmiszerre érkezett elsősorban kríziskérelem, de tápszer és gyógyszer kiváltásában, valamint élelmiszer és tisztítószerek vásárlásában is tudott segítséget nyújtani a misszió. „A projekt első hónapjában összesen harminchárom adományt adtunk ki, mely tartalmazott baba csomagot kisággyal, gyermek vitamin csomagot, kismama csomagot, tetűirtószert és mocorgót is. A misszió dolgozói a felállított Jelenlét Pontokon gyógyszert, és pelenkát is adományoztak arászorulóknak” – olvasható a munkatársak által készített összegzésben.  

A támogatás nem csupán tárgyi, különféle programok szervezésével, tanácsadással, ügyintézéssel egyaránt segítik a családokat.  Az első hónapban öt család ügyével foglalkozott CSOK ügyintéző, ugyanakkor négy család adósságrendezés területén kapott tanácsot, segítséget, de munkahelykeresésben is többeknek tudott segíteni az erre a feladatra kijelölt szakember. A gyermekek és a szülők számára szervezett programok szintén népszerűek. 

„A fejlesztőpedagógusunk az óvodában és az iskolában is heti tizenhat órában fejleszti a gyermekeket, akik nagyon szeretik a zeneovi foglalkozásokat és izgatottan várják kolléganőnket, hogy milyen új dalt visz számukra. Az iskolában tartottunk előadást az egészség megőrzése témában a helyi testnevelés tanárral közösen, ahol a dohányzásról és az energiaital káros fogyasztásáról volt szó. Rendszeres a gyermekekkel való napi szintű tanulás, leckeírás. Szimfónia programunknak köszönhetően a helyi iskolában a 3–4. osztályosok számára tartottunk órabemutatót, jelenleg negyven gyermek érdeklődik a hangszer tanulás iránt” – olvasható a feladatokról készült beszámolóban.

A szociális munkatársak hatvanegy alkalommal látogattak családot, és lakhatási kérdőíveket készítettek, mely megkönnyítheti a munkájukat a tél beállta előtt. A tanulás mellett délutánként téma centrikus foglalkozások is szerepet kaptak a programok között, ugyanakkor rendszeresen biztosított a misszió délutáni uzsonnát, gyümölcsöt a gyermekek számára, akik között akadtak, akiket Budapestre szállítottak orvosi kezelésre. A felállított Jelenlét Pontokon napi szintű az ügyfélfogadás, szeptemberben kilencvennégy alkalommal volt bent segítséget kérni hatvanhat ügyfél.

Bejegyzés megosztása

Facebook
Email
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések
1520468-Medium
Cigányságért-díj átadó

Ünnepélyes keretek között vehette át Kovács Gusztáv, elnöktől a Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat legrangosabb elismerését Surman László. A Cigányságért-díjat a nemzetiségi önkormányzat tagjai

Elolvasom »