Immár ötödik alkalommal rendezték meg a nagy sikernek örvendő Kolbászvigalmat Békésen, ahol a régió lelkes kolbászkészítői vettek részt. Az esemény egyre népszerűbbé válik, és nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok is aktívan kivették részüket a kolbászgyúrásból, ezzel is biztosítva a helyi hagyományok továbbélését.

Az idei programon a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió központjában dolgozók is képviseltették magukat egy lelkes csapattal, ahogy tavaly is, újra megmutatva a közösségi összefogás erejét. Bár a zsűri másnak ítélte oda a díjakat, a missziósokat kárpótolta a kiváló hangulat és a fantasztikus társaság.

A vigalom egyik legkedveltebb programja a gyerekek számára rendezett kolbászgyúró verseny volt, ahol a Reményhír Intézmény két csapattal indult, az Eötvös József Általános Iskola tanulói mellett a Hunyadi téri óvodások is részt vettek a megmérettetésen. A fiatalok nagy gondot fordítottak a hagyományos technikák alkalmazására, miközben a fűszerezést és a hús feldolgozását is a régi módszerek szerint végezték. Az ízek mellett a látványra is figyeltek, egy hatalmas kemence, korabeli használati tárgyak, és különféle díszletek tükrözték a disznótoros hangulatát.

Az óvodások csapata, a „Kolbászfaló Kolbászolók” nagy sikert aratott, végül a második helyet szerezték meg. A szervezők, résztvevők és a nézők egyaránt gratuláltak nekik a teljesítményükért.

Az idei esemény számos emlékezetes pillanattal gazdagította a résztvevőket, és bízunk benne, hogy jövőre még több lelkes csapat és néző gyűlik majd össze a remek hangulatú programra, amelyre már a misszió csapatai is idejében elkezdik a felkészülést.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 8.
  • 2025. július 8. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. július 8. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések