Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő magyarság és magyar ajkú roma közösségek támogatását.

Meggyőződésünk, hogy az evangélium hirdetésében nincsenek és nem is lehetnek határok, látjuk, ahogy az evangélium ereje átformálja az egyének és közösségek életét, alakítja a gondolkodásukat, fejleszti a személyiségüket, sőt szociális helyzetüket, értjük azt is, hogy a Kárpát-medencében élő, főleg magyar ajkú roma közösségek összefogása, nemzetösszetartó erő. Látjuk azt is, hogy számos esetben a határon túli magyar ajkú cigányközösségek, gyülekezetek nem kapnak kellő figyelmet, törődést, gondozást, amelyen a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió eltökélten változtatni szeretne” – fogalmazták meg a május 27-én megrendezett konferencia törekvéseit a szervezők.

Makkai Péter Románia Munkaügyi és Szociális Védelmi Minisztériumának államtitkára, református lelkész fontosnak érezte, hogy személyesen vegyen részt az eseményen. 

Nincs külön erdélyi magyar és roma sors. Látjuk, hogyan nyílnak ki az ajtók előttünk, és azt is, hogyan nyújtják ki az emberek egymás felé, és kulcsolják imádságra a kezüket. Hiszem, hogy ez a Szentlélek munkája” – fogalmazott.  

Langerné Victor Katalin köztársasági elnöki tanácsadó bár nem tudott jelen lenni, de támogatásáról biztosította a szervezőket. A vendégeket Kovács Sándor országgyűlési képviselő, a Népjóléti Bizottság alelnöke, Dr. Hanusi Péter Mátészalka polgármestere, és Seszták Oszkár a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Közgyűlés elnöke is köszöntötte, mindannyian örömüket fejezték ki, hogy helyet adhat a város a konferenciának.

Azt kívánom, hogy a mai nap egy valódi történelmi esemény legyen, és a Szent Szellem ereje által egyesüljenek az emberek” – ezt már Sztojka Attila roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos hangsúlyozta beszédében.

Sokáig volt a cigányságban egy nagy adag szégyenérzet, de ma ott tartunk, hogy egyre több hátrányos helyzetű ember emeli fel a fejét, egyre többen kezdenek a jobb- és baloldal helyett először felfelé nézni. Amikor az igazságot kezdjük el keresni, első lépésként mindig nyissuk ki a Bibliánkat. A megtévesztések időszakában az a legfontosabb, hogy Istenhez forduljunk iránymutatásért” – emelte ki Sztojka Attila.

Az ünnepi igehirdetést Durkó Albert a Pünkösdi Cigánymisszió vezetője tartotta, aki egyben bejelentette, hogy az eseményen megalakult a Kárpát-medencei Cigánymissziós Fórum. A szervezet a jövőben felekezetközi módon kíván dolgozni az összefogásért.

Jézus Krisztus azért jött, hogy a cigányságot felemelje, hogy a cigányság bőségben éljen, közösségben a Megváltójával” – hangzott el az igehirdetésben.   

A konferencia utolsó részében a résztvevő országok képviselői beszéltek életükről, szolgálatukról, mindazokról a szépségekről és kihívásokról, amelyet munkájuk során tapasztalnak. A programra Szerbiából, Romániából, Horvátországból, Ukrajnából és az Egyesült Államokból is érkeztek vendégek.

A nemzetközi eseményt a Remény Hangjai Dicsőítő Zenekar közreműködése, a testvéri kapcsolatok erősödése, de elsősorban a Szent Szellem jelenléte tette maradandó emlékké a résztvevők életében.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »