Hegyen épült város, szárnyalás az Istenbe vetett hit által, valamint fénynek lenni az élet alkonyának idején is!

2017. október 17. 18. és 27. igen jelessé vált az MPE OCM Segítő Szolgálat Kalocsa Telephelyének életében. Ezeken a napokon Kecelen, Géderlakon, valamint Bátyán gyűltek össze „A Szépkorúak Napja” ünnepségsorozat megtartására, melyek igen látogatottak voltak.

A személyes találkozás örömén túl igazi ünneppé váltak ezek az alkalmak, hiszen értéket közvetítettek az egybegyűltek számára. Kánászi-Nédó Tibor telephelyvezető énekkel köszöntötte a hallgatóságot, majd Isten igéjéből, a Szentírásból hozott olyan részleteket, amelyek igazán gondolat ébresztőek, bátorítóak, célt mutatóak voltak. Hiszen a legtöbb idős az elmúlás gondolatával foglalkozik a legtöbbet, az elértéktelenedett életével, a céltalanságával, ezzel szemben olyan igeszakaszok hangoztak el, melyek új perspektívákat nyitnak meg az ember előtt. „Hegyen épült várossá lenni, az Istenbe vetett bizalom által szárnyakra kelni, amely által megújul az erőnk, vagy fénynek lenni a jelenvaló világban!” Mivel a Biblia nem tesz különbséget, nem szelektál az életkort illetően, ezért a felsoroltak mindenki lehetőségévé válhatnak. Lehet, hogy először, lehet, már sokadjára, de amíg dobog a szív, amíg létezik lehelet, addig sosem késő beleállni ebbe a célba. Ezt a célt megragadva, Kecelen mindenki megalkothatta a saját „Cél-Pajzsát”, a múlt, a jelen és a jövő tekintetében, amit a bátrak meg is oszthattak a többekkel. A délután további részében a nyitva álló helyiségben dolgozó munkatársak, versekkel és jókívánságokkal köszöntötték a szépkorúakat. A keceli ünnepség záróakkordjaként a 100 éves Hugyi Jani bácsi énekelt, mely mindannyiunk szívében örök emléket hagyott.

Géderlakon külön öröm volt számunkra, hogy elfogadta a meghívást Katona György polgármester úr, valamint Pata Gábor plébános is, akik szintén néhány kedves szóval köszöntötték időseinket. Gáspár Györgyi szociális menedzser-igazgató tolmácsolásában elhangzott Fazekas Hajnalka intézményvezető ünnepi köszöntő levele is, amit minden ellátottunk nevében hálásan köszönünk!

Bátyán külön műsorral kedveskedtek az általános iskola diákjai, valamint a Kalocsai Mezei Virágok Népdalkör is, akik ismerős dallamok felcsendülésével, a fiatalság bohóságával, érzelmeivel szórakoztatta az egybegyűlteket. A lelki-szellemi felfrissülés után szeretetvendégségre is sor került, asztalközösséget gyakorolva, és a kötetlen beszélgetésekhez lehetőséget biztosítva.

A Magyar Pünkösdi Egyház Kalocsai Gyülekezetének jóvoltából és adományából mind a három helyszínen egy csekély ajándékkal is meg tudtuk lepni szeretett ellátottainkat.

A legrövidebb távú célt egyhangúan megfogalmazták, mely így szólt: „Találkozzunk legközelebb!”

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. június 5.
  • 2023. június 5. 18:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2023. június 5. 19:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Határok nélkül Mátészalkán

Több mint félezer résztvevővel rendezték meg Mátészalkán az l. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferenciát. A Pünkösdi Cigánymisszió kezdetektől fogva kiemelten fontosnak tartja a Kárpát-medencében élő

Elolvasom »
Isten tervei a cigánysággal

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »