„Isten szeretetéből fakadóan teremtette meg az embert. Az Ő terve minden ember életére vonatkozóan tökéletes. Azonban az Édenkerti (tökéletes) állapotot megrontotta az „ősi kígyó”, akinek legfőbb célja volt, hogy elhitesse az emberrel, hogy Istentől félni kell” – mondta Péter Pál Natániel a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió Mezőberényéi gyülekezetének bemerítési istentiszteletén, ahol két nő testvér tett tanúbizonyságot Krisztus szerelméről.

Az ember a bűn miatt sokszor elrejtőzik, félelem költözi a szívébe és nem akarja, hogy bárki is észrevegye, leleplezze gyengeségeit. Ádám és Éva is ezt tette. Elrejtőzött Isten elől, ahelyett, hogy a segítségét kérték volna. Azt gondolták titokban marad halálos bűnük. Pedig Istennel jártak, tanította őket, hatalmat adott nekik, hogy uralkodjanak a teremtett világban, hatalmat arra is, hogy győzedelmeskedni tudjanak a bűn felett.

Azonban elbuktak, és ez a bukás kihatott az emberiség egészére. Az ember Istentől elszakadt, az édeni állapot tönkre ment és a bűn takargatásának végzetes következménye lett. „Mert a bűn zsoldja halál” (Rm 8,23)

A Biblia ezt mondja: „A ki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; a ki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer” (Péld 28,13)

János apostol is hasonlóan vélekedik, hiszen ezt mondja: „Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól” (1Jn 19)

Istentől tehát nem kell félni! Ő egy csodálatos, szerető édesapa, aki kész volt a halálba menni azért, hogy gyermekei élhessenek!

Kedves Szülő! Ha a te gyermeked rosszat tesz, te mit teszel? Megbocsátasz neki, vagy kitagadod a családodból?

Forrás: tisztavizetapoharba.blog.hu

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. április 20.
  • 2024. április 20. 10:00

    Esemény: II. Kárpát-medencei Cigánymissziós Konferencia

    Helyszín: Békés Városi Kulturális Központ, Békés, Jantyik Mátyás u. 21-25, 5630 Magyarország

    A konferencia címe: „Széles helyet keress sátradnak!


     

  • 2024. április 20. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. április 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Komoly kihívások várnak a fiatalokra

Izgalmas és tanulságos előadásokkal, értékes gondolatokkal szolgált a résztvevők számára a Pünkösdi Cigánymisszió központjában megrendezett ötödik „Lélekben rendben” esemény, amelynek résztvevői ezúttal  a

Elolvasom »