alapkoletetel
Isten újat kezd Delhiben 1

EEÖR-KP-1-2021/1-000361 – Templomépítés Mezőberényben

Ünnepélyes keretek között került sor a Mezőberény Delhi településrészén épülő templom alapkőletételére. A templomépítés gondolatát négy évvel ezelőtt kapta Surman László, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymissziójának igazgatója. Az épület létrejöttét a kormány is támogatta, mindemellett jótékonysági adományok is hozzájárultak beruházás létrejöttéhez.

Egy négy évvel ezelőtt megszületet álom vált valóra, amikor elhelyezték a mezőberényi templom alapkövét, Surman László ugyanis 2018-ban kapta az építkezés gondolatát, amit nemsokára tettek is követtek. A romák lakta városrészen vásárolt telken megkezdődött a beruházás, és ma már a falai is állnak a születendő épületnek. Az ünnepélyes alapkőletételen Durkó Albert, misszióvezető hirdetett igét.

Hiszem, hogy ebben az időben éppen a cigányságot választotta ki az Úr, hogy az Ő hatalmát, és erejét bemutassák, minden nép számára. Ma, amikor minden megkérdőjeleződik, minden biztosnak hitt dolog felborul, mégis kapaszkodunk az egyetlen biztonságot jelentő személybe, aki örök szeretettel vesz körül bennünket, Ő a mi Atyánk, aki gondot visel ránk, aki megtart és megszabadít, aki biztonságot ad nekünk. Hirdetjük, hogy ebben a felfordult világban a cigányságot, a mindig lenézett, kitaszított népet Isten az ölébe veszi és felemeli ” – hangzott el az igehirdetésben.

Langerné Victor Katalin társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkár köszönetét fejezte ki a Pünkösdi Egyháznak a cigányság körében végzett munkájáért. „A magyarországi cigányság lelkében és szívében olyan tűz van, ami ötszáz éve nem hagyja, hogy elmeneküljenek innen. Azt gondolom, hogy a mezőberényi templomépítéshez szükséges támogatás valóban jó helyre került” – fogalmazott.

Az országban az elmúlt 12 évben templomok épülnek, közösségek erősödnek meg. Akik sok esetben eddig korábban a felszín alatt léteztek, ma már a felszínen vannak, érzik az egységet, az erőt, a szeretetet és a törődést. Óriási ébredés van a roma közösségen belül, nekünk az a dolgunk, hogy a reményt és a jövőt ismertessük meg az emberekkel” – tette hozzá Sztojka Attila, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság főigazgatója, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos, aki szerint nagyon fontos, hogy az épület tartalommal is meg legyen töltve, ennek garanciája a misszió eddigi tevékenysége.

Dankó Béla, a térség országgyűlési képviselője azon hitének adott hangot, hogy az ország megmaradása a jövőben is a kereszténység megtartásán alapulhat. Kiemelte, hogy az egyházak munkájuk során az élet számos területén vállalnak komoly szerepet.

A kormány stratégiai partnerként tekint az egyházakra, és ez nem csupán szavakban, hanem tettekben is megnyilvánul. 2010 óta szerte a Kárpát-medencében háromezer templom újulhatott meg, kétszáz új templom épült, és még további 1800 templom felújításáról döntöttünk.

A mezőberényi Delhi városrészben élők helyzetén Siklósi István, mezőberényi polgármester szerint csak közös összefogással lehet javítani, aminek jelképe lehet a most épülő templom. Mint mondta, a misszióval az önkormányzatnak szoros a kapcsolata, és reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben tovább fokozódik. A városrészben mintegy 450-en laknak, így Mezőberény legnagyobb szegregátumáról lehet beszélni.

Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Pünkösdi Egyház Cigánymissziójának, hogy felvállalt egy olyan feladatot, amit az önkormányzat egyedül nem tudna végrehajtani, de közösen képesek vagyunk hatékonyan segíteni az itt élők helyzetén.”

Abban, hogy a templom felépülhet, nagy szerepe van a jó szándékú adakozóknak is. Surman László saját verseskötetével járult hozzá a gyűjtéshez, amit mindenki ingyen megkaphatott, de cserébe szívesen fogadtak el adományt az akció kezdeményezői.

A résztvevők az alapkő mellett egy időkapszulát is elhelyeztek az utókor számára. Ebben egyebek mellett a templom megálmodójának Akarom élj! című verseskötete is belekerült az alábbi szöveggel: „Az emberekben hinni kell, nem veszhet el végleg a jóság. Amikor Isten megmutatta számomra ezt a templomot, ezt mondta: „amit most látsz, ezt Én építem fel. Ez a templom egy jel, annak a jele, hogy Isten meghallgatja a könyörgők imádságát. Egy jel, hogy leszáll az emberek közé Delhiben és újat kezd, hogy többé semmi sem leszugyanaz, ami eddig volt. Legyen minden Isten dicsőségében!”

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 4.
  • 2024. október 4. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2024. október 4. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2024. október 4. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2024. október 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2024. október 4. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2024. október 4. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2024. október 4. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések