Januárban ismét Ukrajnában jártak a Pünkösdi Cigánymisszió munkatársai, akik az ERDO kanadai keresztény segélyszervezet támogatásával az elmúlt három hónapban 1200 csomagot osztottak szét a szükségben szenvedő családoknak. Sokaknak a támadások miatt korábbi életüket hátrahagyva más településeken kellett mindent újrakezdeniük.

Ezúttal is sikerült olyan családokon segítenünk, akik szegénységbe kényszerültek a háborús konfliktus miatt. Három hónap alatt 1200 csomagot osztottunk szét, amiben elsősorban tartós élelmiszerek, tisztálkodási eszközök vannak. Megpróbáljuk mindig úgy igazítani ezeket a vásárlásokat, hogy az aktuális problémákon tudjunk segíteni” – emelte ki Kis István, az MPE OCM szeretetszolgálatának országos koordinátora.

A segélyakció lebonyolításában a cigánymisszióval együttműködve a Kárpátaljai Második Esély Alapítvány tagjai is kiveszik részüket.

Örömmel kapcsolódtunk be a programba, mert mi is a szívünkön hordjuk a rászoruló családok támogatását. Mindannyian, akik kapják a csomagokat nagyon hálásak, mert nem tudnák megvenni mindazt, amit tartalmaznak ezek az adományok. Igyekszünk helyben megvásárolni mindent, mert egyrészt általában olcsóbbak az alapanyagok, mint Magyarországon, és a helyi vállalkozókat is szeretnénk ezáltal egy kis lehetőséghez juttatni” – fogalmazta meg Nagy-Kaszáné Somogyi Ilona, az alapítvány önkéntese.

Az áramkimaradások, a munkanélküliség mind-mind megnehezíti a családok életét. Sokan várják, hogy végre békesség uralkodjon az országban.

Bárcsak béke lenne! Az lenne az igazi, hogy az ember úgy tudna élni, ahogy élt eddig is” – sóhajt fel Csorba Artúr, balazséri lakos, aki hozzátetette, hogy gyakran kimozdulni sem mernek az utcára, félve attól, hogy összeszedik őket katonának.

Debreceni Sándor lelkipásztorként szolgál az elesett, kiszolgáltatott emberek felé, akik közül sokak számára a háborús konfliktus végképp ellehetetlenítette az életet.

Gondot okoz az élelmiszerhiány, vannak olyan családok, ahol csak kétnaponta tudnak valami egyszerű ételt főzni, a gyógyszereknek nagyon felment az ára, ezért sokan küszködnek betegséggel, és az áramkimaradás is komoly probléma” – sorolja a nehézségeket, de hozzáteszi, hogy öröm is van a bajban, mert az emberek jobban keresik Istent, nyitottabbá vált a szívük az evangélium befogadására. 

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió  és a Szeretetszolgálat célja, hogy a lehetőségeihez mérten jövőben is minden erejével támogassa a háború miatt szenvedőket.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 12.
  • 2024. október 12. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. október 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések