Ezt az üzenetet hangsúlyozta Volkert Muijs, a Prepare International nemzetközi keresztény szervezet és a Pünkösdi Cigánymisszió szemináriumsorozatának júniusi képzési alkalmán. Az esemény célja az volt, hogy a gyülekezeti szolgálók számára olyan ismereteket adjanak át, amelyek elsajátításával minél hatékonyabban építhetik Isten királyságát.

A Pünkösdi Cigánymisszió békési központjában megrendezett képzés első napján Surman László hitéleti-missziós főigazgató köszöntötte a résztvevőket. Kiemelte annak fontosságát, hogy a hívőknek tanítvánnyá kell válniuk és aktívan részt venniük a gyülekezetek munkájában.

A Hollandiából érkezett Volkert Muijs reményét fejezte ki, hogy a képzés interaktív és nyitott formában zajlik majd, lehetőséget adva a résztvevőknek, hogy kérdéseket tegyenek fel és aktívan bekapcsolódjanak az előadásokba. Muijs – aki civilben halászattal foglalkozik – hét évvel ezelőtt kezdett el gyülekezetet plántálni Élő Szolgálat néven. Elmondása szerint a képzés célja nem az, hogy ő mit gondol, hanem hogy Jézus tanításait közvetítse a résztvevők felé.

Isten királysága egészen különleges dolog, hiszen egy holland férfi, angol nyelven tart előadást magyar emberek számára. Nem az a fontos, hogy én mit gondolok, hanem, amit Jézus tanít. Kinyilatkoztatást kérünk Tőle ezen az alkalmon, hogy egyre inkább Hozzá legyünk hasonlatosak” – fogalmazott.

A Pünkösdi Cigánymisszió vezetése különös figyelmet fordít a folyamatos képzésekre, amely programok megalapozott ismereteket nyújtanak a keresztény tanításokról.

Az eseményt pályázati támogatás tette lehetővé. A képzéssel a Mégis Remény Egyesület a „Hálózatépítés a roma civil szervezetek holisztikus segítségnyújtásával” című projektet valósítja meg.

„Jézus ma is él és az egész világnak életet akar adni” 1

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 26.
  • 2024. október 26. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 26. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Verpeléti istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »