elelmiszeradomany_2014_01

November végén újabb élelmiszert osztott a Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata Békésen. Békési Endre a Szeretetszolgálat munkatársa elmondta, hogy mivel a szervezet adományok fogadásával és továbbadásával is foglalkozik, nagy örömünkre szolgált a Szent Lázár Alapítvány megkeresése, miszerint 39 élelmiszercsomagot ajánlanak fel a Szeretetszolgálatnak továbbadásra. Ezek többek közt joghurtot, levesport, ételízesítőt, teát, száraztésztát és csokoládét is tartalmaztak. Az alapítvány vezetője azért kérte a Cigánymisszió Szeretetszolgálatának sürgős segítségét, hogy minél hamarabb gazdára találjanak a csomagok, hiszen romlandó élelmiszerek is voltak bennük. Békési Endre és csapata gyorsan reagált, időben el is juttatta az adományokat a rászoruló családok számára.

Mindenhol köszönettel fogadták a segítséget, egy család pedig levélben is kifejezte háláját a hathatós segítségért, amelyre olyan nagy szükségük volt, mint egy falat kenyérre…

Számtalan szükséghelyzet van, melyek enyhítéséhez elengedhetetlen a kedves adakozók jóindulata. Köszönjük felajánlásaikat! 
Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 8.
  • 2025. július 8. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2025. július 8. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. július 8. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések