jotekonysagikoncert_plakat_lidia

Haczk Lídia néhány hónappal ezelőttig a fiatalok átlagos, mindennapi életét élte, iskolába járt, szabadidejében pedig fuvolázni tanult. Tavaly tavasszal a szülők és a fuvolatanára is észrevette, hogy valami gond van a mezőberényi fiatal lány abszolút hallásával. Az orvosi vizsgálatot követően kiderült, hogy agytörzsén jóindulatú daganat található, ami megtámadta mindkét fülét és átszőtte a hallóidegeket is.

Májusban a debreceni klinikán megműtötték a jobb fülét, ahonnan a daganat nagy részét eltávolították, bal fülét pedig gammakéssel kezelték. Sajnos ennek ellenére is mindkét fülén maradt daganat. A beavatkozás következtében felborult testének sóvíz háztartása, ami miatt lebénult a jobb arca és a kisagy ellágyult, aminek nagy részét el is kellett távolítani. A fiatal lány három hétig élet és halál között lebegett. Az orvosok szakértelme és a szülők gyógyulásba vetett hite azonban átsegítette ezen az időszakon, és felébredt a mélyaltatásból.

A műtét után Lídia teljesen mozgásképtelenné vált. Két hónap rehabilitáció következett, ami részben meg is hozta az eredményét, de a lány még mindig mozgáskoordináció-zavarral küzd. A szülők eddig is minden követ megmozgattak, de anyagi forrásaik kimerültek. Sok kezelést csak magánúton lehetne elérni, minden támogatás nagy segítséget jelentene a családnak.

A Békési Kecskeméti Gábor Kulturális, Sport és Turisztikai Központ és az Országos Cigánymisszió Szeretetszolgálata Jótékonysági Estet szervez, remélve, hogy a befolyt összegből támogatni tudjuk Lídia felépülését.

Mindenkit nagy szeretettel várunk a Békési Kulturális Központban 2015. március 14-én 16:30 órakor.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. március 20.
  • 2026. március 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. március 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. március 20. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. március 20. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. március 20. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Gemzsei istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »