tininap20190524_01

Május 24-én az MPE OCM fenntartásában lévő Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában Tini napot rendeztünk az iskola diáksága számára. A gyerekek katonai bemutatót nézhettek végig, tűzszerész eszközöket, aknakereső kutyát és sok más érdekességet láthattak. Ezúton is köszönjük a Magyar Honvédség lelkiismeretes segítségét és azt, hogy rendelkezésünkre álltak.

Felsősök, alsósok több állomásos sorversenyben is részt vettek osztályok szerint, illetve a nap zárásaként hátra volt még egy különleges meghívott vendég előadása. Vatai Gyula, volt váci börtönparancsnok beszélt a gyerekeknek arról, hogy milyen munkája és beosztása volt a börtönben. A jelenlévők érdeklődve hallgatták őt, amint arról beszélt őszintén, hogyan ismerte meg Jézust és lett hívő keresztény, amiben a már korábban megtért fogvatartottak imái játszottak közre.

Hálásak vagyunk Istennek, hogy újabb iskolai programot valósíthattunk meg, és örök-érvényű üzenetet juttathatunk el az iskolásokhoz!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. március 28.
  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sárdi Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »