Április 29-én, délután öt órakor kezdődött a csoportfoglalkozás Kétegyházán, a Nagy Sándor utca 12. szám alatt, a Sztojka család otthonában.

Missziós munkatársak négyen, a kétegyházi testvérek pedig hatan voltunk jelen. Ezen a településen második éve tevékenykedik az MPE OCM gyülekezetplántáló csoportja. Egy teljes családot lelkigondozunk, és tanítjuk nekik azt, amit mi is tanultunk Jézusról. Célunk, hogy az ébredés során megtérő cigány embereknek lelki otthont biztosítsunk.

A csoportfoglalkozáson gitároztunk, énekeltünk, imádkoztunk és tanulmányoztuk a Bibliát.

Szeretnénk elérni, hogy a résztvevők ne csak jól érezzék magunkat egy-egy foglalkozás alkalmával, hanem értsék meg, hogy az Isten jelenléte az életükben életváltozással jár.

A Filippi levél 4,4–7 igeszakaszt beszéltük meg, miközben Jézus megszabadított a szomorúságtól és az aggodalmaktól. „Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek. A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel! Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”

V. M.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. május 22.
  • 2026. május 22. 13:30

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2026. május 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Battonya

    Helyszín: Battonya, Magyarország


     

  • 2026. május 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kevermesen

    Helyszín: Kevermes, Felszabadulás u.23.


     

  • 2026. május 22. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. május 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. május 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsenden

    Helyszín: Kerecsend, Pataki u.


     

  • 2026. május 22. 18:00

    Esemény: Házi csoport Piricse

    Helyszín: Piricse, 4375 Magyarország


     

  • 2026. május 22. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolton

    Helyszín: Kompolt, Deák F. u. 2.


     

  • 2026. május 22. 19:00

    Esemény: Házi csoport Zákányszék

    Helyszín:


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések