kokenyattila_feherbalazsÍ_2014_01

A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió szervezésében, széles körű összefogás eredményeként, 2014. március 13-án, a tiszaburai Recsky Klára Művelődési Házban jótékonysági koncertet adott Kökény Attila énekes.

A szervezők a jótékonysági koncert teljes bevételét a súlyos leukémiás betegségben szenvedő, 15 éves Fehér Balázs életkörülményeinek javítására hivatott fordítani. A koncertet Durkó Albert misszióvezető és Farkas László, Tiszabura polgármestere nyitotta meg. Jó példával elől járva, Kökény Attila fellépési díj nélkül vállalta a jótékonysági koncertet, önzetlenül támogatva ezzel a kezdeményezést.

Surman László, az MPE OCM tiszaburai gyülekezetének lelkésze, a jótékonysági koncert ötletgazdája elmondta:

– Balázs családja keresett meg azzal a kéréssel, hogy imádkozzam beteg fiúgyermekükért. Mélyen megérintett az a lakhatási körülmény, mely Balázséknál fogadott. Ekkor gondolkoztam, hogy mivel tudnám enyhíteni és ezzel segíteni a család és benne Balázs lakhatási körülményeit. Beszéltem több ismert ismerőssel s így jutottunk el Kökény Attilához. Jómagam többször meglátogattam Balázst a Debreceni klinikán is. Ekkor döntöttük el, hogy szervezünk egy jótékonysági koncertet Balázs részére. Balázs fotóit látva, Kökény Attila önzetlenül egyből igent mondott a felkérésre. A fellépéssel azt céloztuk meg, hogy Balázsnak steril szobát alakítsunk ki a bevételből. Mindez persze nem jöhetett volna létre sok-sok ember önzetlen, apró, de annál nagyobb erővel bíró segítsége nélkül. Páratlan összefogás vette kezdetét, a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió pedig egy emberként végig ott segített ahol szükség volt. A tiszaburai polgármester Farkas László, s az MPE OCM tiszaburai gyülekezetének tagja Túró István is nagyban segítette célunk. De mindazok kik részt vettek a koncerten, a belépőjegy árával vagy a támogató jegy megvásárlásával, Fehér Balázs, a 15 éves súlyos leukémiás beteg fiú életkörülményeinek javítását támogatta.

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. október 10.
  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. október 10. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések