Az MPE OCM Segítő Szolgálat kecskeméti gondozottja K.J.-né idén nyáron ünnepelte a 80. születésnapját, akit otthonában köszöntöttünk. Látogatásom alkalmával elégedettségéről is kérdezgettem a házi segítségnyújtást illetőleg.

Márta néni három éve tartozik az ellátotti körünkbe. Hadd idézzem az ő szavait a véleménynyilvánításából: „Végtelenül hálás vagyok az MPE OCM Segítő Szolgálatért. Ha egy csekély segítséget is kapok valakitől, ha csak a legkevesebbet is, nagyon örülök neki. A gyermekeim elfoglaltak, sokat dolgoznak, így sajnos nem marad rám idejük. De nem is szeretnék a terhükre lenni. Örülök, hogy van munkájuk. Így minden tevékenységnek örülök, amit a gondozónő elvégez – például kitakarít, vagy bevásárol -, mert nekem már 10 perc után le kell ülnöm, úgy fáj a derekam, vagy szúr a szívem. Örülök, ha valaki elbeszélget velem, hiszen túlnyomó részt egyedül vagyok. Én csak ajánlani tudom önöket másoknak is, mert ebben a korban már kell a segítség!”

Ezúton is Isten gazdag áldását kívánjuk Márta néni életére, és még sokáig jó egészséget, sok örömet!

Lázárné K. Zsuzsa, kecskeméti nyitva álló helyiség vezetője

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. május 14.
  • 2025. május 14. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2025. május 14. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések