„Nem tudom mi a sorsod, de egy dolgot tudok:

csak azok lesznek igazán boldogok,

akik keresték és megtalálták

hogyan lehet másokat szolgálni.”

                   (Albert Schweitzer)

Minden év november 12-én a Szociális Munka Világnapja alkalmából a szociális területen dolgozó szakembereknek mondunk köszönetet, akik elhivatottsággal, felelősségteljesen és nagy szakmai alázattal végzik munkájukat az elesettekért, a kirekesztettekért, valamint a támogatásra és segítségre szorulókért.

Empátia, emberség, együttérzés, és szeretet nélkül lehetetlen a szociális területen lévő segítő munkát végezni. Manapság az emberek túlhajszoltak, elfoglaltak, és idős, beteg hozzátartozóikról elfeledkeznek, kevésbé törődnek velük. Ilyenkor a szociális szakembereknek kell helyt állniuk, fel kell venniük a versenyt az elmagányosodással. Segíteni, gondoskodni és igazi emberi kapcsolatokat kell építeni, ami a megértésen, a türelmen, az odaadáson és a szereteten alapszik. Segíteni másokon.

Az MPE OCM Segítő Szolgálat gondozóinak, szociális munkatársainak hivatásuk a segítés, mások szolgálata. Ez a munka egyben egy gyönyörű hivatás is. Segítő hivatás. Adottságokat, készségeket, szakmai felkészültséget, belső tartást, hivatástudatot, áldozatkészséget, és önfeláldozást igényel. A legnemesebb szolgálat, amit ember végezhet. Ők azok, akik annyi figyelmet és törődést szentelnek másoknak, szintén megérdemlik ugyanazt az odafigyelést. Ezért Őszinte megbecsülésünket, köszönetünket fejezzük ki a mai napon is, a „Szociális munka napja” alkalmából részükre, akik nap, mint nap hittel és meggyőződéssel azon fáradnak, hogy rászoruló ellátottjainknak, az emberi méltóságukat tiszteletben tartva megadják a tőlük telhető legtöbb segítséget. Tisztelet és elismerés számukra!

Kívánok minden szociális területen dolgozónak, munkatársamnak sok erőt, jó egészséget és további sikereket munkájukhoz és magánéletükhöz egyaránt.

Fazekas Hajnalka

intézményvezető

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »