kozosdebrcn20141130_01

A békési Kegyelem Gyülekezet ifjúsági csoportjának tagjai együtt töltöttek el egy hétvégét Debrecenben. Hasonló, közösségépítő utazásokra minden évben sort kerít a gyülekezet vezetősége.

Az egyik részvevő, Kisházi Tímea megosztotta velünk a közösségi alkalmak jelentőségét:

„Ezeken a hétvégéken mindig körbejárunk egy-egy témát, ami nem csak a közösséget erősíti, hanem a fiatalok lelki és szellemi fejlődésére is jó hatással van. Az idei hétvége témája egy rövid mondatban foglalható össze, ami a hétvégi előadások címe is volt: „Szeretem Jézust?!” Ez mindannyiunk számára nagyon fontos kérdés. A mondat végén található kérdő- és felkiáltójel jól kifejezi e kérdés súlyát, azaz hogyan viszonyulunk Jézushoz. Hitünk szerint életünkben a legfontosabb, hogy szeressük Jézust. De felmerül a kérdés, hogy mit jelent szeretni Őt a gyakorlatban. A Biblia arról beszél, hogy aki szereti Jézust, az megtartja az Ő parancsolatait. Csak úgy tudjuk azonban Jézus parancsait megtartani, ha ismerjük is azokat. Ennek a Biblia lehet a legeredetibb forrása. Úgy olvassuk tehát a Bibliát, hogy abból elsősorban Jézust akarjuk megismerni. Sokszor azt gondoljuk, hogy a Biblia majd mindent megmagyaráz nekünk, választ ad a miértekre. Valós választ viszont csak úgy kapunk, ha megismerjük Jézust, és az Ő gondolatait. Jézust ismerve, az Ő szavait mélyen elrejtve a szívünkben, bensőnkből jövő teljes odaadással tudunk bármilyen feladatot elvégezni életünkben. Fiatalként, lendületesen, szenvedéllyel égve tudunk hatni gyülekezeteinkre, sőt a társadalomra is, amelyben élünk.” – Ezen gondolatok mentén töltöttük együtt a hétvégét.  

Természetesen jutott idő a hétvégén a kikapcsolódásra, városnézésre is. Hasznos volt ez a pár nap együttlét, örülök, hogy részese lehettem.”

Lakatos Gyula

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések