kotaj20120512_01_0

Május 12-én immár harmadik állomásához érkezett Kótajon a cigánymissziós munkások találkozója. Több mint 30 cigány gyülekezet vett részt az összejövetelen, akik mintegy ezerfős gyülekezeti tagságot képviseltek a régióban, Észak-Kelet Magyarországon.

Az MPE Országos Cigánymisszió hívására a résztvevő gyülekezetek többségének egy-egy képviselő által bemutatkozni is sikerült. Elhivatott, lelkes emberek számoltak be arról, mit tettek és tesznek gyakran erejükön felül azért, hogy a roma emberekhez is elvigyék az evangéliumot. A zene a cigány folklórt idézte, a hangulat magasra hágott, a résztvevők, akik mintegy 100 fős társaságot tettek ki, egy gyülekezetként kapcsoltak egymás hullámhosszára. Ha egy szóban kellene összefoglalni az átélteket, akkor a lelkesedés szó fedné le leginkább a megtapasztaltakat.

Az ott elhangzottakból fontos esszenciaként emelhető ki, hogy a cigányság a felemelkedésének, integrációjának egyik zálogaként tekint a keresztény hitre – és ezzel magunk is így vagyunk.

Gy. G.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2023. december 5.
  • 2023. december 5. 14:00

    Esemény: Házi csoport Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2023. december 5. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kétegyházán

    Helyszín: Kétegyháza, Nagy S.u.12


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Egri házi csoport

    Helyszín: Eger, Verőszala u.


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerszóláton

    Helyszín: Egerszólát, Fő út 46.


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskundorozsma

    Helyszín: Kiskundorozsma, Szeged, 6791 Magyarország


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2023. december 5. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Templom u. 3.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Jézus hív, ha megfáradtál

Minden hétvégén láthatják a nézők a DIKH TV műsorán a Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkáját, szolgálatát bemutató sorozatot. Az adás tartalmából válogatva

Elolvasom »