biblia-borton-asztal

Havonta három alkalommal van lehetőségünk meglátogatni a fogvatartottakat a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, Gyulán, hogy az érdeklődők számára kis létszámú csoportokban istentiszteletet tarthassunk. Legutóbb augusztus 24-én volt erre lehetőség.

Ezen a napon csak két csoportnak tartottam alkalmat, mivel az engedélyezett kétórányi időből sokat elvett a két csoport cseréje közben eltelt várakozási idő. Ennek ellenére a szokásos módon a fiatalkorúak és a nők is aktívan csatlakoztak az énekléshez, majd érdeklődve hallgatták meg a 23. Zsoltár szavait. Ezt követően az Istenbe vetett bizalomról és hitről beszéltem az elhangzott igerész alapján. Mint általában, most is volt egy-két kérdés a fogvatartottak részéről, amikre sikerült választ adnom az Ige alapján.

Az alkalom végén megkérdezték, hogy mikor megyek újra, és szomorúan vették tudomásul, hogy ezúttal három hetet kell várniuk az újabb beszélgetésre. Ebből is látható, hogy mennyire szükségük van ezekre a rövid istentiszteleti alkalmakra.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. május 23.
  • 2026. május 23. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. május 23. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. május 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. május 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. május 23. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. május 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. május 23. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. május 23. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. május 23. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések