mohamedfatima_05

Ebben az évben tematikus sorozatunk utolsó hetébe érkeztünk. Roma hagyományok kultúrájáról és a hitről tanulhattak a gyerekek. Első vendégünk Surman László missziós igazgató volt, aki beszélt roma szokásokról, hagyományokról, a kereszténység kultúrájáról.

H. Kovács Eszter elmondta nekünk, hogy a mi testünk Isten temploma, és miért kell odafigyelnünk rá.

A dicsőítés alapjairól is hallhattak a gyerekek Adamik Lászlónak köszönhetően.

Sztárvendégünk Mohamed Fatima volt, aki mesélt gyerekkoráról, és hogy ő hogyan éli meg a kereszténységet. Kiemelte, hogy mindannyian egyenlők vagyunk Isten előtt, és hogy értékeljük azt, amink van, tiszteljük a családunkat, és figyeljünk oda az emberi értékekre, mert csak így tudjuk egymást emberszámba venni. Bátorította a gyerekeket arra, hogy erősítsék magukban azt, amiben jók. Az őszinteség és alázat értékeit adta át a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nagy örömöt okozott mindenki számára.

Rádai Jenő szociális munkás elmondta nekünk, hogy miért fontos tanulni, és hogy a tanulással többek tudunk lenni. Beszélt roma származásáról, és hogy Istennek mindig ott kell lenni az életünkben, figyelnünk kell arra, hogy Isten akarata legyen az első helyen.

Tematikus heteinket lezáró családi napot is tartottunk. Köszönetet szeretnénk mondani a Békési Rendőrkapitányságnak, hogy örömteli pillanatokat okoztak nekünk, valamint hálásak vagyunk önkénteseinknek, Szabóné Botos Tündinek és Cinanóné Varró Pálmának az egész napos segítségért. Tematikus sorozatunk ugyan lezárult, de a nyárnak még nincs vége, így várunk minden gyermeket továbbra is a Csillag Szolgáltató Pontban.

Rácz Henrietta

(További képek találhatók Facebook oldalunkon.)

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. július 15.
  • 2026. július 15. 17:00

    Esemény: Eleki házi csoport (Elek, Sport tér 8.)

    Helyszín:


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Bibliatanulmányozás Egerszalókon

    Helyszín: Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Egerbakta

    Helyszín: Egerbakta, Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírkáta

    Helyszín: Nyírkáta, Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Nyírmihálydi

    Helyszín: Nyírmihálydi, Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Szeged

    Helyszín: Szeged, Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Házi csoport Verpelét

    Helyszín: Verpelét, 3351 Magyarország


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kompolt

    Helyszín: Kompolt, Deák F. utca 2.


     

  • 2026. július 15. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Tarnabodon

    Helyszín: Tarnabod, Rákóczi u. 37.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sátai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át.

Elolvasom »
Hálaadó ünnepi alkalom Mezőberényben

Az MPE OCM Mezőberényi Új Reménység Gyülekezete, temploma megnyitásának egy éves évfordulóját evangelizációs istentisztelettel ünnepelte. A közösség tagjai és vendégei együtt adtak hálát Isten vezetéséért és az elmúlt év áldásaiért.

Elolvasom »
Reményfilmek – Porcsalmai istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s vettünk át. Reménység, mely hirdeti, hogy az utolsókból is lehetnek elsők, mely felemeli a legkisebbeket, mely meggyógyítja a megtörteket.

Elolvasom »