A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió munkatársa két önkéntessel együtt a szerbiai Magyarittabéra látogatott. Nagy szeretettel fogadták őket, hiszen nagyon jó, testvéri kapcsolatot ápolnak a helyi gyülekezet vezetőivel és tagjaival. Munkánknak látható eredménye van, hiszen a munkatársak segítségének köszönhetően két alkalmat is tartottunk. Az egyiken a gyülekezet felnőtt tagjai vettek részt, ők tizenketten voltak jelen, a másikon pedig tizennégy fiatal hallgatta Isten igéjét. Az alkalom bibliaóra szokás szerint dicsőítéssel kezdődött, majd önkéntes testvéreink, Lakatos Imre és Zámbó Péter tettek bizonyságot. Elmondták, hogyan tértek meg, és milyen csodálatos események történtek velük azután, hogy Jézus belépett az életükbe. 
Ezt követően Sötét László igehirdetése következett.  Először Márk evangéliumának a 16. fejezetéből azt a szakaszt olvasta fel, ahol Jézus kiküldi tanítványait, hogy hirdessék az evangéliumot. Jézus bennünket is arra tanít, hogy ne szégyelljük ugyanazt tenni, mint a tanítványok, hiszen parancsunk is van rá. A Lukács 12: 8-9-ben pedig ezt olvassuk: „Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt.”  Egy keresztény ember nem teheti meg, hogy nem beszél embertársainak megváltójáról. Emlékezzünk Jézus szavaira: „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek!” Tegyük azt, amit parancsolt!

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. január 12.
  • 2026. január 12. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberényen

    Helyszín: Mezőberény, Gárdonyi utca 4.


     

  • 2026. január 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Eger-Felnémet

    Helyszín:


     

  • 2026. január 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Ibrány

    Helyszín: Ibrány, 4484 Magyarország


     

  • 2026. január 12. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2026. január 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerszalók (Egerszalók, Kossuth u. 67. Közösségi Ház)

    Helyszín:


     

  • 2026. január 12. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Pétervásárán

    Helyszín: Pétervására, Köztársaság u. 52.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések