A Magyar Pünkösdi Egyház Országos Cigánymisszió vezetői idén is ünnepi keretek között köszönték meg a Segítő Szolgálat dolgozóinak egész éves elkötelezett munkáját, és ismerték el a kiemelkedő teljesítményeket. A hagyományokhoz híven ezúttal is gazdára találtak az „Év gondozója” és az „Év dolgozója” kitüntető címek.

„Ez nem csupán munka, hanem szolgálat”

Az eseményen Durkó Albert misszióvezető hangsúlyozta, hogy a Segítő Szolgálat munkatársai nem pusztán munkát végeznek, hanem hivatástudattal és szeretettel végzik tevékenységüket.
– „Ti a munkátokat és a gondozottak életét a szíveteken hordozzátok. Gyakran munkaidő után, otthon is dolgoztok, állandó készenlétben éltek. Ez az életetek része: szolgáltok és segítetek az embereknek” – mondta.

Mérföldkő az idei év

Kiss Szilvia a Segítő Szolgálat intézményvezetője az idei évet mérföldkőnek nevezte a szervezet életében. Elmondása szerint az elmúlt időszak nemcsak a hatósági ellenőrzések sikeres teljesítéséről szólt, hanem a folyamatos fejlődésről és bővülésről is.
– „November óta újabb négy telephelyünkön indítottunk szociális étkeztetést, ami további lépést jelentett a Segítő Szolgálat bővülésének útján. Eredményeink igazolják, hogy munkánkat magas szakmai színvonalon, a jogszabályok maximális betartása mellett végezzük” – hangsúlyozta.

Az év díjazottjai

Az év végi ünnepség csúcspontjaként kihirdették az „Év gondozója” és az „Év dolgozója” címek nyerteseit. Az „Év gondozója” elismerést idén Lovró Károly, az ózdi telephely munkatársa kapta meg, míg az „Év dolgozója” címet Szabados Ráhel, a mátészalkai telephely dolgozója érdemelte ki. Mindketten meglepődve és meghatottan vették át a díjat, amely életük egyik kiemelkedő pillanata lett.

A Segítő Szolgálat munkatársai az ország számos pontján fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy idős és beteg embertársaik életét könnyebbé tegyék. Az ünnepség alkalmat adott az egész éves eredmények és tapasztalatok értékelésére, valamint a jövőbeli célkitűzések megfogalmazására is, és lehetőség volt annak a szeretetteljes közegnek a megtapasztalására is, amelyben a mindennapok zajlanak a szervezetnél.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2026. február 28.
  • 2026. február 28. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Nagydobsza

    Helyszín: Nagydobsza, 7985 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 16:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Debrecen

    Helyszín: Debrecen, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Hevesaranyos

    Helyszín: Hevesaranyos, 3322 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Kápolna

    Helyszín: Kápolna, 3355 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Demecser

    Helyszín: Demecser, 4516 Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Horgoson (Szerbia)

    Helyszín: Horgos - Szerbia


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2026. február 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Szajlán

    Helyszín: Szajla, Fenyves u. 17.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Adó 1+1% felajánlás

Idén is lehetőséged van arra, hogy adód 1+1%-ával támogass egy civil szervezetet és egy vallási közösséget. Arra kérünk Téged, hogy amennyiben még nem döntöttél a felajánlásról, támogasd azokat a szervezeteket, amelyek hozzánk tartoznak és idén kiemelten képviselünk:

 

Mégis Remény Egyesület
Adószám: 19289704

 

Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület
Technikai szám: 2611

 

A Csongrádi Agapé Szeretet Vallási Egyesület teljes imaháza leégett egy tűzesetben, jelenleg ideiglenes helyen vannak a gyülekezeti alkalmak, mely hosszú távon nem jelent megoldást. Nagy szükségük van a támogatásra.

Elolvasom »
Reményfilmek – Paszabi istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »