miazirgalom20160210_01

A nyírvasvári fiatalok most is érdeklődve és jókedvvel vettek részt a február 9-i Fék klubon. A foglalkozás elején szinte csak fiúk voltak, de pont a beszélgetésre megérkeztek a lányok is. A foglalkozást csapatjátékkal kezdtük, első feladat egy kvíz teszt volt, majd rajztehetséget és odafigyelést igénylő feladatot teljesítettek a résztvevők.

A játékot beszélgetés követte, melynek témája az irgalom volt.

Ezt a szót talán nem sokan használják, de egy nagyon fontos cselekedetre utal. Szerettük volna, hogy a fiatalok megértsék fontos egymáshoz irgalmasnak lenni. Azaz úgy segíteni valakinek, hogy az illető talán nem is érdemli meg, nekem hasznom sincs belőle, pusztán kedvességből és jóindulatból. A Biblia azt mondja, aki irgalmas másokkal neki is irgalmazni fognak.  A legtöbb ember nem foglalkozik azzal, hogy másoknak haszon nélkül segítsen, de szeretnénk, ha ez az itteni fiataloknál másképp lenne.

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2024. március 28.
  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Körösnagyharsány

    Helyszín: Körösnagyharsány, 5539 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Házi csoport Nyírpilis

    Helyszín: Nyírpilis, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 17:30

    Esemény: Házi csoport Mezőberény

    Helyszín: Mezőberény, 5650 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kiskunmajsa

    Helyszín: Kiskunmajsa, 6120 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Kótaj

    Helyszín: Kótaj, Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Mezőtárkány

    Helyszín: Mezőtárkány, 3375 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Házi csoport Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Ifjúsági alkalom Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Kossuth u. 24. Közösségi Ház


     

  • 2024. március 28. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Egerben

    Helyszín: Eger, Malomárok u. 1.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Sárdi Istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube-csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektőlfogva az a reménység, amit Istentől kaptunk, s

Elolvasom »