20180810_pcsz_01

Van pár dolog a „nagybetűs életben”, amit nem tanítanak az iskolában. Például azt, hogyan osszuk be a keresetünket, hogyan intézzünk hivatalos ügyeket. Most két olyan fogalommal folytatom a sort, melyek nem egzakt, tényszerűen meghatározható fogalmak. Hogyan kell valakit jól szeretni? Hogyan kell valakit jól segíteni?

Segítenünk kell a rászorulókat, ez magától értetődő, keresztény hívőként talán még inkább. A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálatának munkatársai hamar találkoznak munkájuk során olyan egyéni esetekkel, rászorulókkal, családokkal, akiknek segítségre van szükségük. De milyen legyen a segítség? Hogyan segítsünk jól és hatékonyan? Hogyan kódoljuk bele egy adományba a lehetőséget, iránymutatást, motivációt, hogy az egyént, akit a mély szegénység a totális apátiába sodort, újból talpra állítsuk? Mit tehetünk? Van akin segíteni sem lehet, mert egyszerűen nem hagyja, vagy a hozzáállása ellehetetleníti a jó szándékú segítőt.

Minden nem áll hatalmunkban, de valamit igenis meg tudunk tenni! Megváltani a világot, ahogy a mondás is tartja, nem tudjuk. Azt nem is kell, azt Valaki már megtette helyettünk… A Pünkösdi Cigánymisszió Szeretetszolgálata tapasztalatai alapján segítenünk kell embertársainkat, szeretetet kell mutatni irántuk. Vésztő településére (Békés megye) vittek bútoradományt, egy háromgyermekes családnak, akik nem régen jutottak lakóházhoz külső segítséggel. A bútoradományon kívül a mindennapi élethez szükséges egyéb használati és berendezési tárgyak is átadásra kerültek.

Segítettek, segítenek, segíteni fognak. Reményeink szerint minél több olyan emberen lesz még alkalmuk segíteni, akik értékelik és jól használják a kapott támogatást!

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések