A szociális intézményekre szánt kiadások jövőre sem csökkennek. Átalakul a szociális intézmények finanszírozása: nem lesz normatív támogatás, helyette feladatfinanszírozási összeget kaphatnak a szociális intézményfenntartók – közölte Soltész Miklós.

A szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a szociális munka napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta, a szociális intézményekre szánt kiadások jövőre sem csökkennek.

Az egyházi intézményfenntartók is ugyanakkora feladatfinanszírozási összeget kapnak jövőre, mint az állami kézbe kerülő szociális intézmények, így megszűnik az egyházi kiegészítő normatíva. Egységesen az ellátotti létszámmal arányos összegből kell az egyházaknak is fenntartaniuk intézményeiket, mint amennyiből az állami fenntartónak, a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóságnak – tette hozzá.

A legtöbb területen – a költségvetés jelenlegi tervezete alapján – várhatóan nem csökken, hanem bizonyos mértékben nőni is fog a támogatás – tájékozatott az államtitkár. Soltész Miklós beszámolt arról, hogy az Emmi intézményeként januárban felállítandó szociális és gyermekvédelmi főigazgatósághoz tartozik majd a nyolc országos gyermekvédelmi és négy szociális intézmény, a megyei, a megyei jogú városok, valamint Budapest által működtetett szociális intézmények, köztük a fogyatékosokat, a pszichiátriai sérülteket, a szenvedélybetegeket ellátók, a gyermekvédelmi szolgálatok és a nevelőszülői hálózat is itt folytatja majd tevékenységét. Az idős- és hajléktalan-ellátás továbbra is helyi szinten marad – tette hozzá.

A civil fenntartók aggodalmaira válaszolva elmondta, hogy jövőre is hozzájutnak az idén megítélt több mint 21 milliárd forintos forráshoz, sőt néhány területen többletre is számíthatnak. Soltész Miklós ide sorolta az autisták otthonait, amelyek idén csaknem 100 millió forintnyi állami támogatást kaptak.

A szociális munka napja alkalmából az államtitkár kitüntetéseket és miniszteri elismeréseket adott át a területen dolgozóknak.

(Szociális, Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárság)

Fotó: Pelsőczy Csaba

Bejegyzés megosztása

Facebook

További friss híreink

Eseménynaptár

2025. július 13.
  • 2025. július 13. 09:00

    Esemény: Igehirdetés Gyulán a börtönben

    Helyszín: Gyula


     

  • 2025. július 13. 09:00

    Esemény: Istentisztelet Elek

    Helyszín: Elek, 5742 Magyarország


     

  • 2025. július 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Pettend

    Helyszín: Pettend, 7980 Magyarország


     

  • 2025. július 13. 14:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszagyenda

    Helyszín: Tiszagyenda, 5233 Magyarország


     

  • 2025. július 13. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Hajdúhadház

    Helyszín: Hajdúhadház, Magyarország


     

  • 2025. július 13. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Mezőtárkányon

    Helyszín: Mezőtárkány, Művelődési Ház


     

  • 2025. július 13. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírvasvári

    Helyszín: Nyírvasvári, Magyarország


     

  • 2025. július 13. 15:00

    Esemény: Istentisztelet Rohod

    Helyszín: Rohod, 4563 Magyarország


     

  • 2025. július 13. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Buj

    Helyszín: Buj, Magyarország


     

  • 2025. július 13. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Kerecsend

    Helyszín: Kerecsend, 3396 Magyarország


     

  • 2025. július 13. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Paszab

    Helyszín: Paszab, 4475 Magyarország


     

  • 2025. július 13. 16:00

    Esemény: Istentisztelet Verpeléten

    Helyszín: Verpelét, Bezerédi u. 1.


     

  • 2025. július 13. 17:00

    Esemény: Istentisztelet Tiszaburán

    Helyszín: Tiszabura


     

  • 2025. július 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Nyírmihálydi

    Helyszín:


     

  • 2025. július 13. 18:00

    Esemény: Istentisztelet Zákányszéken

    Helyszín: Zákányszék, József Attila u. 36.


     

Kövess bennünket közösségi oldalainkon is!

Kapcsolódó bejegyzések
Reményfilmek – Nagyari istentisztelet

A Reményfilmek hetente jelentkező adásában a Pünkösdi Cigánymisszióhoz tartozó gyülekezetek alkalmait mutatjuk be YouTube csatornánkon. Szervezetünk alappillére kezdetektől fogva az a reménység, amit Istentől

Elolvasom »