Az MPE Országos Cigánymisszió Segítő Szolgálatának vezetősége munkaértekezletet tartott 16 telephelyének vezetőivel és adatszolgáltatóival, március 12-én, Tatán. Az országos találkozó fő témája a szociális ellátások, szolgáltatások finanszírozását érintő központi változások voltak.

A Segítő Szolgálat munkaértekezletét az Országos Cigánymisszió vezetője, Durkó Albert nyitotta meg, aki Isten Igéjével bátorította a résztvevőket: „Nagyon hálás vagyok azért Istennek, mert Ő vezeti az egész szervezetet és munkát, amit végzünk. Én nem tudnám, és nem is akarom vezetni ezt a feladatot, hanem rábízom magam Isten vezetésére. Azt mondja az Ige a 23. Zsoltárban, hogy ha az Úr az én pásztorom, akkor nincs szűkölködés. Ha visszatekintünk az elmúlt négy évünkre, az, ami mögöttünk van hálaadásra ad okot. Isten vezetett bennünket. Füves legelőkre vitt, csendes vizekhez terelgetett bennünket. Akkor is Ő volt velünk, amikor a halál árnyékának völgye jött és nagyon nehéz helyzetben voltunk. Ő megvigasztalt és keresztülvitt azon bennünket.”

Durkó Albert, fenntartóként elismerését fejezte ki a munkatársaknak odaadó munkájukért: „Meg vagyok győződve róla, hogy azért működik jól szervezetünk, mert ti jól dolgoztok a helyeteken, és ott van a szívetek ebben a munkában, a szolgálatban.” Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az MPE Országos Cigánymisszió feladata az előrehaladás, az újabb és újabb kihívásoknak való megfelelés, amelyhez „Isten biztosítja a szükséges forrásokat”.

A Segítő Szolgálat 2012-es évének kihívása a NRSZH új elektronikus jelentési rendszere. A munkaértekezlet szakmai részében Csek József intézményvezető értékelte a 2011-es évet és felvázolta a 2012-ben a munkatársak előtt álló feladatokat. Csek József kiemelte: „Az elmúlt évben többször történtek ellenőrzések a Kormányhivatal részéről, és nagy öröm számomra, hogy a visszajelzések mind pozitívak voltak, ami a ti munkátokat dicséri.”

A munkatársak munkájának elismerése mellett, az intézményvezető 2012-ben a szakmai továbbfejlődésre helyezi a hangsúlyt. „2012-es évben, meg kell erősítenünk a szakmai munkát. Azt kérem tőletek, hogy mindenki gondolja át saját ellátási területén, hol-miben kell erősítenie. Megerősödtünk az évek során, elismerik a ti munkátokat, de továbbra is fejlődni kell. A szakmai munka fejlesztése elsődleges szempont kell, hogy legyen minden telephelyvezető számára.”

Ugyan a TEVADMIN elektronikus jelentési rendszer március 1-től él, azonban az év első félévében még az eddigi rendszer szerint, a gondozási naplók feldolgozása alapján történik a normatíva elszámolás, azonban július 1-től az új rendszer szerint, a gondozási rendszerben lejelentett gondozási események alapján fog történni a normatíva elszámolás. Az elektronikus rendszer technikai működését Puskásné Torma Ruth, intézményvezető helyettes mutatta be a munkatársaknak, a Segítő Szolgálat vezetőivel válaszolva a felmerülő kérdésekre.

P.R.

Bejegyzés megosztása

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: email
Email
Megosztás itt: linkedin
LinkedIn
Kapcsolódó bejegyzések